„Az út maga a cél” – interjú Sendula Zalánnal és Travnik Norberttel
Augusztus 8-án harmincadik alkalommal rendezték meg a hosszútávú triatlon országos bajnokságot Nagyatádon. A nagy múltú versenyen egyéniben több mint 450-en álltak rajthoz. Összesen 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás várt...
Mindennap egy bibliai királyt ismerhettek meg a keceli gyermektábor résztvevői
2020. augusztus 3-7. között napközi tábort szervezett a Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezetének önkéntes csapata.
A tábor programját Deák Dorka hitoktató és a gyülekezet önkéntesei szervezték és bonyolították le.
„Templomunk udvara megtelt a gyermekek...
Interjú Ferróné Mencsik Ritával a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház új vezetőjével
2020. augusztus 1. óta új vezetője van a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Háznak. Widnerné Fenyvesi Bernadett megbízatása 15 évi szolgálat után, 2020. április 30-án lejárt. A vezetői poszt betöltésére az önkormányzat új pályázatot...
Járásunkból kilenc település szerepel a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének falán
2020. augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepén átadták és felszentelték az Összetartozás emlékhelyét.
A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű 100 méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő, 4 méter...
Mesterhármas és nagy arányú akasztói győzelem Kecelen
Rangadónak ígérkező mérkőzéssel kezdődött a megye három közép csoportjának új szezonja Kecelen: a helyi második csapat az Akasztó második együttesét fogadta.
A találkozó 7. percében máris előnybe kerültek a hazaiak. Sipos Jenő futott el a...
69 csapat küzd a Pünkösdi Kézilabda Tornán
Nagy hagyománya van a Pünkösdi Kézilabda Tornának, amelyet utánpótlás-csapatok részére szerveznek meg minden évben térségünkben.
A VIII. Pünkösdi Kézilabda Tornát a járványhelyzetre való tekintettel az eredeti időpontban törölni kellett. A szervezők megvizsgálták a lehetőségeket és...
Nemzeti ünnepünkön avatták újra az Ősök parkját Kecelen
Augusztus 20-án délelőtt nemzeti ünnepünkön, őseink előtti méltó tisztelgésül, Fekete Szabolcs plébános által celebrált szentmisén emlékeztek meg a hívek államalapító Szent István királyról, egyben az új kenyérért adtak hálát a kenyérszenteléssel.
Szent beszédében Szabolcs atya...
Ünnepre hangoló zene töltötte be Kecel városközpontját
Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) Kultúráért Felelős Államtitkársága a veszélyhelyzetre való tekintettel, az előadó-művészeti szféra támogatására 1 milliárd forintot csoportosított át a „Köszönjük, Magyarország!” programra.
„A program kettős célt szolgál: egyrészt, hogy a járványhelyzetből adódó...
Közösségi összefogással újult meg az Ősök parkja Kecelen
Először 1995. augusztus 19-én avatták fel, majd 2000 novemberében játszótérrel is kibővítették az Ősök parkját Kecelen. A 25 éves évforduló apropójából Bleszák Dániel, a kulturális bizottság külsős tagja kezdeményezésére újult meg a park, és...
Tartalmas nyári programokkal várta táborozóit a Hatvani Lovastanya
A Kecelen és környékén is nagy népszerűségnek örvendő Hatvani Lovastanya ezen a nyáron sem hagyta program nélkül a lókedvelő fiatalságot, hiszen az eddigiekhez hasonlóan színvonalas programokkal várták a táborlakókat a szervezők.
Dr. Hatvani Csilla, a...














