Mindenkiben van kreativitás
A Magyar Apostoli Egyház támogatásával november 16-án, Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban kézműves napot tartott a kiskőrösi Apostoli Gyülekezet.
A mai rohanó világban egyre kevesebb szerep jut a kreativitásnak, így a szervezők fontosnak gondolták,...
A Kiskőrösi Óvodák jótékonysági akciója
Második alkalommal tette le a voksát a jótékonykodás mellett a Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodája. Első körben téli kabátokat és kis csizmákat gyűjtöttek - ezek az adományok már szétosztásra is kerültek -, hiszen azt...
Igazi kis angyalok a Kiskőrösi Imaházban
Az év legmeghittebb, legszentebb ünnepére készülnek a KEVI Harangvirág Óvoda nagycsoportosai is. Az óvoda életében már hagyománnyá vált, hogy a nagycsoportosok karácsonyi műsoruk részeként betlehemes játékot adnak elő az Imaházban.
Az idei évben két olyan...
Az idő rabszolgái
Az év kezdetén a felnőtteknek éppolyan nehéz visszatérni a hétköznapok világába, mint a gyermekeknek elfogadni, hogy véget ért a téli szünet. Eltelt majdnem két teljes hét, ami arra szolgált, hogy egy kicsit megálljunk vagy...
„Az Én színes otthonom!” címmel kreatív pályázatot hirdetnek
A Diego Kiskőrös Áruház és a HL-Otthon Építőipari Kft.
„Az Én színes otthonom!" címmel kreatív pályázatot hirdet.
A pályázati kiírást változtatás nélkül közöljük.
„Az Én színes otthonom!" kreatív pályázat
Mivel több korcsoportot szeretnénk elérni, így arra gondoltunk, hogy...
Bíró László a világ minden apró szigetére eljutott az éterben
Egy rádióval, antennával, némi szerencsével kifogta a jó terjedést. Biró László második lett a 2021. évben az amatőr rádiósok világversenyén, a magyarok közül egysávos (7NHz) kategóriában. Összesítettben magyar 2. Európa 110. és világ 186....
A kiskőrösi evangélikus templom is bekerült a megyei értéktárba
2022 szeptemberében a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság hét helyi érték felvételéről döntött, mely városunkat is érintette, hiszen a kiskőrösi evangélikus templom, ahol Petőfi Sándort is keresztelték, 298. értékként bekerült a többi közé.
A város és...
Szívből jövő rajzokkal ajándékozták meg a leendő iskolásokat
A Remény napja alkalmából érkezett a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola 2. évfolyama a KEVI Harangvirág Óvodájába június 14-én délelőtt. A tagintézmények rendszeresen több közös programot is szerveznek, amivel a jó kapcsolatukat mélyítik mind...
Az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztéséhez kap uniós forrást Kiskőrös
Kecskemét, 2023. szeptember 14.
Csaknem 3,6 milliárd forint támogatást nyert húsz fejlesztésre húsz Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásából.
Rideg László (Fidesz-KDNP), a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés...
Hatvanhét éve emlékezünk meg a szabadság hőseiről
A Városi 56-os Szövetség, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, Kiskőrös Város Önkormányzata és a rendező kiskőrösi evangélikus középiskola nevében köszöntöttek minden megjelent emlékezőt a város főterén lévő ’56-os kopjafánál.
Külön köszöntötték Faragó Imre urat, a...