Óvodások csaltak mosolyt a Szeretetotthon lakóinak arcára
Újra ellátogattak a Szűcsi úti óvodások a Filadelfia Szeretetotthonba és megörvendeztették az idős testvéreket énekükkel, mondókáikkal. A lakók pedig az általuk készített űrhajókkal ajándékozták meg a gyerekeket, amivel az udvar tágas területén vidáman játszottak.
A...
Serleges fogadalomtétel: 500 ezer forinttal többet kap az emlékmúzeum
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Petőfi Szilveszter alkalmával éjfél után, január 1-jén újévi köszöntőre gyűltek össze az érdeklődők Kiskőrösön a Petőfi Szülőház előtti téren. Ez volt immár a 21. ilyen alkalom, melyen serleges...
A kiskőrösi katolikusoknál 28 gyermek vehette magához az Oltáriszentséget
Jeles napra készült 28 gyermek május 30-án, amikor a kiskőrösi katolikusoknál először vehették magukhoz az Oltáriszentséget. Az eseményre a plébánia udvarán került sor ünnepi szentmise keretében.
A gyermekek felkészítése után a járványhelyzetre való tekintettel szabadtéren...
Egyhetes táborban vettek részt az EGYMI tanulói
Egyhetes Cselevölgye vakáción vannak túl a Kiskőrösi EGYMI tanulói. Hat gyermek és kísérőjük Palotabozsokon élvezte az aktív pihenés örömeit. A tábor ideje alatt kézműveskedtek, kirándultak, múzeumot látogattak.
Pancsoltak sokat a gyerekek a Mohácsi strandon, hisz...
A sport MINDENKIÉ- Magyar Parasport Napja a KEVI Gimnáziumban
Az Országgyűlés a december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak, és a módosító javaslat megszavazása után, a...
Múzeumpedagógiai játékokkal, kirakodó vásárral és még sok más meglepetéssel nyitja meg újra kapuit a...
A János Vitéz Látogatóközpont 2020. június 20-án szombaton reggel 09:00-kor megnyitja kapuit a vendégek előtt.
Ezen a hétvégén (szombat, vasárnap) a teraszon csillámtetkóval, lufihajtogatással, múzeumpedagógiai játékokkal, kirakodó vásárral, jégkrémmel várjuk a gyerekeket és felnőtteket! Megújult...
Továbbra is a Kunhegyesi család vezeti a Roma Nemzetiségi Önkormányzatot Kiskőrösön
Az október 13-i helyi nemzetiségi önkormányzati választásokat követően 2019. október 28-án hétfőn délelőtt tartották a testületek alakuló ülését a Polgármesteri Hivatal Dísztermében Kiskőrösön.
A Roma Nemzetiségi Önkormányzatban összesen 5-en nyertek mandátumot, akik a következő 5...
Itthon tartotta a három pontot a Kiskőrösi LC II.
Szombaton a megye III. közép csoportjának 3. fordulójában a Kiskőrös második számú csapata a két győzelemmel rajtoló Császártöltést fogadta a kiskőrösi sporttelepen.
A mérkőzés esélyesének mindenképpen a kiskőrösiek tűntek. A találkozó első félidejében jobbára a...
Örömteli és megható esemény a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezetben
A KEVI Harangvirág Evangélikus Óvodájában a kiscsoportosok avatására került sor családi istentisztelet keretében, a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezetben október 18-án.
Az eseményre a nagycsoportos gyermekek is készültek. 39 kis óvodás kapta meg az óvoda nyakkendőjét. Ez...
Közel egymilliárdos Kiskőrös helyi adóbevétele – polgármesteri fogadás volt a Városházán
Ahogyan az már az utóbbi 10 év során hagyománnyá vált Kiskőrösön, Domonyi László polgármester 2019. február 1-jén, állófogadásra invitálta a kiskőrösi székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozókat a Polgármesteri Hivatal Dísztermébe. Szokásokhoz híven, azokat a...