Több százan látogattak ki péntek éjszaka a Petőfi térre, ahol mulatós és elektronikus zenére...
A kiskőrösi rendezvények rendszeres fellépői: Kothencz Lajos és Markó Nani, akik szeptember 2-án pénteken 22 órai kezdettel együtt zenéltek a közönség szórakoztatására a főtéren található Borutcában.
A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok alkalmával a...
Kétnapos gólyatáborban ismerkedtek a gimnázium legifjabb tanulói
Augusztus 28-án és 29-én szeretettel várta a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium az új hetedik és kilencedik osztályos diákokat gólyatáborba, hogy megismerhessék egymást, leendő osztályfőnökeiket és az intézményt is.
Első nap egy tartalmas kiránduláson vettek...
„Jó Ladába be, ablakot le, könyököt ki, egyesbe be!” – és találkozó 21-edszer a...
Van az országban még jó néhány Lada, ami még becsülettel tudja bőgetni a motorját, ha tulajdonosa úgy kívánja. Ezért rendszerint össze is gyűlnek évente, hogy megmutassák, még mindig tud valamit a járgány!
Soltvadkerten az elmúlt...
Bebe után Deniz és Orsovai Reni is színpadra lép Kecelen
2022. augusztus 27-én, szombaton rendezik a Keceli Szüreti Napot, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvező műsorokkal készülnek a szervezők. A kulturális és hagyományőrző programokat követően a zenéé és a szórakozásé lesz a főszerep a...
A Napos(abb) Oldal zenekar koncertjén minden korosztály táncra perdülhet
2022 augusztus utolsó hétvégéjén, 27-én szombaton rendezik a Keceli Szüreti Napot, ahol számos kikapcsolódásra alkalmas programmal várják az érdeklődőket a szervezők. Kicsik és nagyok, fiatalok és a korosabbak is megtalálhatják majd a kedvükre való...
Ötödik alkalommal rendezik meg a Nyáresti Fúvósmuzsikát Kiskőrösön
Tavaly a Centenáriumi indulóval kezdődött a Nyáresti Fúvósmuzsika Kiskőrös főterén. Most is már javában próbál Kiskőrös Város Fúvószenekara a zeneiskolában, hogy augusztus 27-én szombaton ötödik alkalommal ismét megörvendeztessék a kiskőrösieket, és a zenekedvelőket a...
Marica grófnő – szabadtéri színházi előadás a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokon
Az idén megrendezésre kerülő XXVIII. Kiskőrösi Szüreti és Szlovák Nemzetiségi Napokon a hagyományokhoz híven színes programokkal várják az érdeklődőket szeptember első hétvégéjén. Ezért a kiállítások, koncertek, bemutatók, gyermekprogramok mellett színházi előadással is készülnek a...
Ünnepeltek a Volkswagen márka szerelmesei, tizedik alkalommal találkoztak és másodszorra Izsákon
Tavaly gondolt egyet az a maroknyi szervező csapat, akik eddig megrendezték kedvenc márkájuk és a konszernhez tartozó márkák találkozóját, és próba jelleggel Soltszentimréről átköltöztek Izsákra a Kajla Off-Road Tanyára.
Az akkori találkozó jól sikerült, ezért...
Idén három alkalommal rendeznek kertmozit a Vadkerti-tó partján
A tavalyi év sikeres szabadtéri kertmozis alkalmak idén is folytatódnak Soltvadkerten, a Vadkerti-tó partján. Három alkalommal hívnak a szervezők minden érdeklődőt egy-egy zenés-táncos filmvetítésére, melyen a részvétel INGYENES. A program főszervezője a Vadkert Komszolg...
Torgyik László mesélt zenei karrierjéről és az amerikai fellépésekről
Torgyik Lacit Kiskőrösön, sőt Amerikában is ismerik zenei karrierje miatt. Rengeteget járt az Egyesült Államokban, miközben lokálpatrióta révén Kiskőrös az élete központja. Amikor épp pihenőre vágyik, elugrik siófoki nyaralójába, egyébként gitárokkal körülvéve lehet vele...