Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Soltvadkerti diákok is jelentkeztek a KEVI népdaléneklési versenyébe

Az idei évben online hirdetett népdaléneklési versenyt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola művészetek munkaközössége a kistérség diákjainak. Soltvadkertről Sámel Réka 4.osztályos, Szabó Lilien 5.osztályos, Madácsi Fédra 7.osztályos tanulók jelentkeztek a versenyre. A diákok felkészülését Darányiné...

Videoklipben tűnik fel a Kiskőrösi EGYMI diákjának rajza

Nem áll meg az élet a Kiskőrösi EGYMI-ben a távoktatás ideje alatt sem. Tanulóik továbbra is rajzolnak a meghirdetett rajzpályázatokra, és egyre több díjat kapnak. Legutóbb a Bogár Muzsika zenekar - Űrutazás című felhívására küldték...

Idén még több településre juthat el a Térzene Program

2020-ban csatlakozott a Térzene Programhoz Kecel városa, ahol az első előadást egy évvel ezelőtt, március közepén rendezték meg a Városi Könyvtár és Művelődési Ház mellett, a szabadtéri színpadon, ahol a Filharmónia Rézfúvós Együttes adott...

Életútinterjú Kothencz Lajossal, Kiskőrös emblematikus személyével

A kiskőrösi származású Kothenc Lajos hatéves korában lépett először színpadra színjátszóként, később énekelni és dobolni tanult. 1992-ben megnyerte  az Országos Amatőr Táncdalfesztivált, majd 1995-ben Kiskunhalason egy országos táncdal vetélkedőn közönség első helyezést ért el....

Folytatni szeretnénk feladatunkat – zenélni hallgatóink örömére és Isten dicsőségére!

A Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben több évtizedes múltja van a fúvós zenének. Már az 1900-as évek elején a gyülekezet alakulása után az istentiszteletek és a misszió szerves része volt a zenekari szolgálat - mesélte Hajas...

A mai kor elvárásainak megfelelő ,,Symphonic band”-es hangzásvilág a Kiskőrös Város Fúvószenekarában, Sipos Béla...

A fúvószene Kiskőrösön komoly múltra tekint vissza. Igazolhatóan közel 90 esztendeje van jelen a település életében. Kiskőrös Város Fúvószenekara napjainkban is a város meghatározó kulturális értéke. Sipos Béla karnagy mesélt arról, hogy hogyan került...

Zeneszó a „SZÓ-LA-M”-ban

A kiskőrösi „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskolában a vírusveszély ellenére is aktív munka folyik, a hangszeres oktatásra továbbra is lehetőség van.  Alkalmazkodva a korlátozó intézkedésekhez került megrendezésre a Kiskőrösi Tankerületi Központ Alapfokú Művészeti Iskoláinak klasszikus zenei...

Sztranyák Dávid, Kiskőrös második zenei Junior Prima díjazottja

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az...

Meghalt Benkő László, az Omega alapítója

Meghalt Benkő László, az Omega alapítója, a magyar zenei élet meghatározó alakja. A 77 esztendős zenészlegenda halálhírét az Omega Facebook-oldalán tudatták a nyilvánossággal.  Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után...

Az ország legjobbjai között a kiskőrösi rézfúvósok

A kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában nagy hagyománya van a rézfúvós oktatásnak. Az itt tanuló diákok közül már többen értek el kiváló eredményeket a különböző versenyeken, és most, három fiatal jutott a XV. Országos...

Időjárás

Kiskőrös
szórványos felhőzet
24.7 ° C
25 °
21.7 °
48%
7.4kmh
34%
ked
19 °
sze
18 °
csü
18 °
pén
19 °
szo
20 °

További hírek