Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái 2023. április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően. A kiképzési repülések elsődleges célja a pilóták képzettségének fenntartása a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében.
A repülések során Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Orosháza, Kondoros, Kunszentmárton, Dunaföldvár, Paks, Kalocsa, Jánoshalma, Kiskunhalas, valamint Kiskőrös települések térségében a megszokottól eltérő, fokozott hanghatásra és egyes esetekben szokatlan fényjelenségre (infracsapda) lehet számítani.
A Magyar Honvédség kéri a lakosság szíves megértését és türelmét.
Forrás: Magyar Honvédség facebook oldal
Kiemelt kép: illusztráció (https://kep.cdn.indexvas.hu)
Világi szempontból a húsvéti nyuszi a húsvéti ünnepek szimbóluma, a gyerekeknek és felnőtteknek a nyuszi jut eszükbe a húsvétról. A mosolygó nyúl a hagyomány szerint cukorkát és más édességeket hoz a gyerekeknek, amíg azok alszanak, és tojásokat rejt el a kertekben, amit húsvét reggelén kell a gyerekeknek megkeresniük.
Mivel húsvétkor a keresztények Jézus feltámadását ünneplik, egyetlen vallásos szövegben vagy hagyományban sem találunk említést a cukorkáról, tojásokról és a nyusziról. Éppen ezért, akik a húsvéti nyuszi eredetére kíváncsiak, azoknak máshol kell azt keresniük.
A kereszténység előtti „húsvéti” nyuszi
Már évszázadokkal ezelőtt ünnepelték az emberek a tavaszi napéjegyenlőséget és a tavasz kezdetét. Az egyik ilyen ünnep Németországban a XIII. századra nyúlik vissza, amikor a korai németek számos istent és istennőt imádtak. Ezek közé tartozott Eostra (más néven Ostara vagy Eostre), aki a tavasz, a termékenység istennője volt, és tiszteletére lakomákat, ünnepségeket rendeztek a tavaszi napéjegyenlőség napján. Eostra egyik szimbóluma a nyúl volt, mert az tavasszal nagyon szapora és termékeny.
Az angolszász hagyomány szerint, Ostarának volt egy madara, amelyet egy csoport gyermek előtt nyúllá változtatott. A madárból lett nyúl ezután színes tojásokat tojt, amelyeket elrejtett, és arra kérte a gyerekeket, hogy keressék meg azokat.
Az első húsvéti nyuszi
Az első írásos feljegyzés a húsvéti nyusziról már az 1500-as években napvilágot látott, azonban az első történet, amit a húsvéti nyusziról közzé tettek, 1680-ban jelent meg. A legenda szerint a húsvéti nyuszi színes tojásokat tojt, és húsvét reggelén elrejtette azokat a kertekben.
A német bevándorlók az 1700-as években az Amerikai Egyesült Államokban is elterjesztették ezt a hagyományt. A húsvéti nyuszi, az “Osterhase” vagy “Oschter Haws” története gyorsan elterjedt a vidéken, miszerint a húsvéti nyuszi számára a gyerekeknek fészket kell készíteniük, hogy legyen, ahová tojjon. Később a hagyomány kibővült azzal, hogy a húsvéti nyuszi azon gyerekek – fészek gyanánt kihelyezett – kosarába, akik jól viselkedtek, a tojás mellé cukorkákat és kisebb ajándékokat is elhelyezett. A gyerekek szombat este sárgarépát tettek ki a nyuszinak, hogy legyen ereje az egészéjszakás ajándékozáshoz.
Napjainkban a világi emberek számára a húsvéti nyuszi a húsvéti ünnepekkabalájává vált. Bevásárlóközpontokban és különböző tömeges rendezvényeken a húsvéti nyuszival együtt lehet enni, fotót lehet készíteni vele stb. Ezen kívül megjelenik minden húsvét témájú tevékenységen, így jelen van a kiskereskedőknél, az édességboltokban is. A húsvéti felvonulásokban is helyet kapott, és a csokoládéból is készült már nyuszi forma.
Körülbelül 90 millió húsvéti csokinyuszikerül évente a kosarakba. A pogányok által tisztelt Eostra istennő szimbóluma ma a világiak számára a húsvéti ünnepek jelképévé vált. Attól függetlenül, hogy a húsvéti nyúlról egy szőrős, hosszú fülű nyúl, vagy egy csokinyuszi jut eszünkbe, már évszázadok óta összefüggésben van a tavaszi szünettel.
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
A rendőrség várja az állampolgárok javaslatait az idei ellenőrzési pontokra, ahol az egész Európát érintő kampányhoz kapcsolódva 2023. április 21-én egy napig mérik a Magyarország útjain közlekedők sebességét. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez.
A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95%-a az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.
A Speedmarathon ötletét a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi állam dolgozta ki. Itt a közösség embereit felkérték, hogy szavazzanak arra a helyre/helyekre ahol sebességellenőrzést szeretnének.
A német ötletet nagy lelkesedéssel fogadták, és hasonlóan a korábbi évekhez, ebben az évben is valamennyi ROADPOL-tagállam alkalmazza.
Az ellenőrzés ideje alatt, 2023. április 21-én 6 órától 2023. április 22-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz.
Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.
Az állampolgárok javaslatait az illetékes rendőr-főkapitányságok 2023. április 4-én 11 órától április 10-én 12 óráig az erre a célra létrehozott e-mail címekre várják:
A lakosság jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a vármegyei rendőr-főkapitányságok 2023. április 20-ig jelölik ki a pontos helyszíneket és időpontokat, amelyről az ORFK Kommunikációs Szolgálat a nyilvánosságot tájékoztatja.
Az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is fellépnek.
A túlzott és/vagy nem megfelelő sebesség az egyik legnagyobb tényezője a halálos baleseteknek. Ezért van az, hogy a rendőrség fellép azokkal a járművezetőkkel szemben, akik elmulasztják megtartani a sebességhatárt. A 24 órás Speedmarathon csak az egyik összetevője annak a stratégiának, melynek a célja a halálos balesetek számának csökkenése és Európa útjainak biztonságosabbá tétele.
Az áldozattá válás elkerülésének legjobb módja az, ha ismerjük a legjellemzőbb elkövetési módszereket és a gyanús jeleket felismerve nem dőlünk be a csalóknak.
Az internet a számtalan előnye mellett veszélyeket is a rejt a felhasználóknak. A bűnözők a valós élethez hasonlóan a kibertérben is megpróbálják megtéveszteni az embereket, hogy ezzel bevételre tegyenek szert. A személyes találkozás hiánya és az internet nyújtotta anonimitás jelentősen megkönnyíti a csalók munkáját. Az esetek egy részében közvetlenül az anyagi javak, más esetekben bankkártya vagy online banki adatok megszerzése a cél.
Bankok nevében elkövetett csalások
Az elkövetői módszerek hasonlóak: a hívó fél banki alkalmazottnak adja ki magát, majd arról tájékoztat, hogy csalás történt a kártyával, ezért fontos egyeztetni a bankkártya adatokat. Az érintettek sokszor bedőlnek ennek a trükknek, hiszen a pénzüket féltve nem gondolják végig, hogy az adatok a bank részére elérhetőek, miért kellene azokat nekik megadni, vagy azokat egyeztetni. Még az is előfordul, hogy megadják a bankkártya hátoldalán található, úgynevezett CVC kódot is, amelyet hangsúlyozunk, hogy soha, semmilyen szolgáltató nem kér.
Ezeket javasoljuk:
Ne adja meg bankkártya vagy online banki adatait és ne küldjön másolatot okmányairól! A banknak elég a név, születési hely és idő, esetleg lakcím. A beazonosításhoz nem kell sem a bankszámlaszám, sem pedig a bankkártyaszám megadása.
Amennyiben rosszat sejtünk kérdezzünk rá az „ügyintézőnél” egy korábbi tranzakcióra, hiszen ha tényleg a bank munkatársával beszélünk, akkor látnia kell az adatsorban és tudnia kell rá válaszolni!
Ha gyanús a hívás, bontsa a vonalat és hívja a bankja hivatalos telefonszámát, érdeklődjön, hogy keresték-e önt.
Ne töltsön le semmilyen programot a telefonos ügyintéző javaslatára!
Az e-mail üzeneteknél először bizonyosodjon meg róla, hogy valóban az-e a feladó, akinek állítja magát és ezelőtt semmiképp ne kattintson rá az abban elhelyezett linkre!
Legyen a számítógépen és telefonon aktív, az üzeneteket, letöltéseket és a webhelyeket is ellenőrző program!
SMS-ben is érkezhet a kártékony kód
A módszer lényege, hogy olyan SMS-üzenet érkezik a telefonra, amelyben a címzettet egy csomagküldemény rövid időn belüli érkezésére emlékeztetik. Az üzenet egy linket tartalmaz, amelyet megnyitva valamely csomagküldő szolgálat arculati elemeivel ellátott weboldal jelenik meg, azonban ott semmilyen funkció nem érhető el. Az oldal egyetlen célja, hogy az óvatlan látogató telefonjára vagy más okoseszközére egy kártékony kódot tartalmazó alkalmazást telepítsen, melynek segítségével az elkövetők hozzáférhetnek az eszközön tárolt adatokhoz. A támadás elsősorban Android-rendszert futtató eszközöket érint, melyeken települést követően az alkalmazás akár a netbank-applikációban tárolt adatokhoz is hozzáférhet.
Fogadja meg tanácsainkat!
A támadás megelőzése céljából minden esetben ellenőrizze, hogy valóban attól a csomagküldő-szolgáltatótól kapja-e az értesítést, amelytől a csomagot várja!
Vegye figyelembe azt is, hogy a csomagküldő szolgáltatók saját, hivatalos weblapjukra irányítják át a felhasználókat a csomagkövetési rendszer eléréséhez! A legtöbb esetben a szolgáltatók közvetlenül az üzenetben is tájékoztatják a csomagkézbesítés várható időpontjáról, azt nem szükséges külön felületen ellenőrizni.
Az üzenetben érkezett hivatkozásra kattintás előtt minden esetben érdemes megtekinteni, hogy milyen címen nyílik meg az adott tartalom, és amennyiben ez már látszólag is eltér a szolgáltató valós oldalától, azt mielőbb zárják be! Az androidos eszközökön nem javasolt az ismeretlen forrásból származó alkalmazások telepítésének engedélyezése. Ezen kívül célszerű lehet valamilyen biztonsági szoftver használata is, amely automatikusan blokkolja a kártékony tartalmak elérését.
Zsaroló e-mailek
Az elkövetők általában azt írják a címzetteknek, hogy megszerezték személyes adataikat, fényképeiket, a számítógépükről privát fájlokat, esetleg rögzítették a számítógép kamerájának képét, és ha nem fizetnek, nyilvánosságra hozzák azokat.
Jól ismert módszer, amikor az elkövetők a címzett valamely online felületen használt jelszavát is megjelenítik az üzenetben, ezzel is megerősítve azon állítást, hogy hozzáférnek a sértett számítógépéhez. A jelszavak azonban a legtöbb esetben az interneten nyilvánosan elérhető, kiszivárgott jelszó-adatbázisokból származnak, melyeket sérülékeny weboldalakról szereztek meg az elkövetők. A jelszó megjelenítése önmagában nem jelenti azt, hogy bárki is hozzáfért az eszközéhez.
Ugyancsak gyakori, hogy az üzenetek feladói arra hivatkoznak, hogy tudják, hogy a címzett erotikus tartalmú webhelyeket látogat, és amennyiben nem fizet egy előre meghatározott összeget, ezt az információt megosztják a közösségi médiafelületeken, illetve elektronikus leveleken keresztül is a sértett ismerőseivel.
Az elkövetők legtöbbször kriptovalutában – jellemzően bitcoinban – kérik a kifizetés teljesítését, hiszen ez a fizetési forma nehezen visszakövethető. Amennyiben a sértett nem ért a fizetési rendszer használatához, úgy külön leírást is mellékelnek, melynek segítségével a fizetés végrehajtható.
Mit tegyen?
Ha ilyen üzenet érkezik postafiókjába, semmiképpen ne tegyen eleget az elkövetők követelésének! A fenyegetés ellenére a feladó nem rendelkezik személyes adataival, az e-mailt tömegesen, címlisták alkalmazásával – és nem egyedileg, célzottan – küldik ki, bízva abban, hogy minél többen megijednek az üres fenyegetéstől.
Javasoljuk az így beérkezett elektronikus üzenet végleges törlését a postafiókból, semmiképpen se válaszoljon az üzenetre, és ne vegye fel a kapcsolatot a feladóval! A népszerű web-alapú e-mail szolgáltatóknál lehetőség van az üzenet jelentésére is, így nemcsak a szolgáltatót figyelmezteti, de egyben megelőzheti, hogy mások bűncselekmény áldozatává váljanak.
Óvatosságra intették a túrázókat, sportolókat és a kutyasétáltatókat a kiskunhalasi Sóstón, ahol a parkerdő felőli nádasba egy vaddisznó család költözött be, írja a halasmedia.hu.
A Sóstó Sporthorgász Egyesülethez több jelzés is érkezett az állatokról, így minden horgász figyelmeztettek erről a tényről. Az egyik tóban úszó állatról fényképet is készítettek a horgászok.
A vaddisznók esetében a malacait védő koca, ha megzavarják a legveszélyesebb emlősállattá válhat.
Dobos János egyesületi elnök fokozott óvatosságot kér mindenkitől. A csapadékvízgyűjtő medencék környékén dagonyáznak előszeretettel a vaddisznók, így aki arra jár, készüljön fel rá, hogy találkozhat velük. Főleg a kutyások esetében nagyon fontos, hogy ne engedjék szabadon az ebeket, erre egyébként táblák is figyelmeztetnek a parkerdőben.
Vaddisznótámadás esetén a leghasznosabb a futás. A tapasztalatok szerint a kicsinyeit védő állatot kiabálással, csapkodással elijeszteni nem lehet, olvasható a cikkben.
A Sóstó a homokhátságra jellemző szél által formált, eolikus mederben kialakult szikes tó. Nevét a vízben oldott, magas ásványi sótartalma (Na, Ca, Mg, hidrogénkarbonátok) miatt kapta. Azonban mára a tó sótartalma a természetes folyamatoknak és az emberi tevékenységek hatására jelentősen csökkent, elveszítve szikes jellegét.
A tó turisztikai fénykorát a 20. század elejétől annak közepéig élte, amikor országos hírű fürdőként volt ismert. A tó mára elsődlegesen horgászati hasznosítású, de a jó víz minőségének, rendezett partvonalának és környezetének köszönhetően szabadstrandként, rendezvény és sporthelyszínként is funkcionál.
A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójában élcsapatok rangadójára került sor. Az április 9-én lejátszott találkozó alkalmával a Kaskantyúi FSE gárdája az Akasztó FC II. csapatát látta vendégül. A két együttes találkozója háromgólos akasztói sikerrel zárult és a győzelmüknek köszönhetően a vendégek megelőzték a tabellán a kaskantyúiakat.
Kaskantyúi FSE – Akasztó FC II. 1-4 (1-3)
A Kaskantyúi FSE csapata
Kaskantyúi FSE: Molnár (Kovács B.) – Tratter, Matolcsi (Győrfi), Bartha, Kovács Zs., Lasztovicza (Makó), Szabó K., Supka A. (Heftner), Gyöngyösi, Kovács K. (Kismók), Vereb.
Az Akasztó FC II. csapata
Akasztó FC II.: Váczi – Kósa B., Szabó Zs., Pecznyik (Szabó A.), Palla, Suhajda (Soós), Podmaniczki (Tomán), Gubán, Hlavács (Tóth S.), Fésűs D., Kósa K. (Fésűs T.).
Az akasztói Suhajda Gergely (balra) duplázott és Palla Lajos (jobbra) is gólt szerzett
A találkozót szép számú érdeklődő előtt rendezték meg, amelyen két olyan csapat találkozott egymással, akik harcban vannak a dobogóért. A találkozót a vendégek kezdték jobban és a gyors támadásiakkal veszélyt okoztak a hazai kapu előtt. Az 5. percben egy ilyen gyors akció végén szerzett vezetést az akasztóiaknak Suhajda Gergely (0-1). A 13. percben egyenlítettek a kaskantyúiak, amikor Bartha Gergely távoli, pontos lövése után gurult a labda az akasztóiak kapujának bal alsó sarkába (1-1). A vendégek gyors csatárai állandó veszélyt jelentettek a hazai kapura és ilyen támadás végén szerzett gólt a 22. percben az akasztói Palla Lajos (1-2), majd a 43. percben ismét Suhajda Gergely (1-3). A második félidőben a kinyíló hazai védelem ellen vezetett akasztói támadás végén állította be az 50. percben Hlavács István az 14-es végeredményt. A kaskantyúiak több elkerülhető gólt is kaptak, miközben a támadásaikban nem volt nagy veszély. A gyorsabb focit játszó akasztóiak megérdemelt győzelmet arattak a rangadón és feljöttek a tabellán a negyedik helyre.
Virág Tibor
Virág Tibor – Kaskantyúi FSE elnöke:
-Arra számítottunk, hogy egy jó formában lévő és igen erős akasztói csapattal találkozunk a mai napon. A várakozásunk beigazolódott, hiszen több magasabb osztályt is megjárt rutinos labdarúgóval, valamint az akasztói klub első csapatából visszajátszó két játékossal álltak ki a mérkőzésre a vendégek. A balotaszállási vereségünket követően ma javítani szerettünk volna, de sajnos ez nem sikerült. Egy elkerülhető gólt kaptunk a találkozó elején, amire még tudtunk válaszolni, azonban a gyors akasztói csatárokkal nagyon nehéz volt felvennünk a versenyt. Az első félidőben védelmi hibákból kaptuk a góljainkat, a szünet után rendeztük a sorokat, de egy újabb akasztói találat eldöntötte a mérkőzést. A tavasszal már négy vereséget begyűjtöttünk, de ennek ellenére a harmadik helyért még versenyben szeretnénk maradni a továbbiakban.
Fésűs Dávid – Akasztó FC II. játékosa:
-A csapatból mindenki nagyon várta ezt a találkozót, hiszen ennek presztízse van, mivel szomszédvári rangadó. Szinte a teljes csapatunkkal tudtunk kiállni és tisztában voltunk azzal, hogy amennyiben ma nyerünk, akkor megelőzzük a tabellán a kaskantyúiakat. Szerencsére a klubunk vármegyei I. osztályú gárdájától kaptunk két játékost, Palla Lajos és Szabó Zsolt személyében, akikkel játékban és futás gyorsaságban is sokat léptünk előre. Mindezek mellett a taktikánk része volt, hogy Suhajda Gergely gyorsaságára is számítottunk a támadásoknál, ami szerzett góljainknál meg is mutatkozott. Úgy gondolom, hogy az első félidőben nyílt volt a játék és a negyedik találatunk döntötte el a találkozó sorsát, utána már a küzdelem dominált a pályán. Nagyon fontos mérkőzés volt ez a számunkra, mert így versenyben maradtunk a dobogóért. Dicséret illet minden játékosunkat a küzdeni akarásáért és hasonló hozzáállással minden reményünk meglehet arra, hogy a harmadik helyet megszerezzük.
Április 8-án rendezték meg Izsákon a közös nagy húsvéti készülődést, ahol különböző hagyományörző technikával is megismerkedhettek a gyerekek.
Három évvel ezelőtt indult útjára a program, már az első alkalommal is úgy tervezték, hogy a gyerekekkel együtt díszítik fel Izsák főterén a tojásfát, de akkor a pandémiás időszak keresztülhúzta a számításaikat.
Idén az időjárás nem kedvezett a kültéri városi programnak, viszont a Művelődési Házban nagyon színes és vidám programmal várták a családokat, a gyerekek kézműveskedhettek, a szervezők pedig palacsintával és meleg teával kedveskedtek a vendégeknek.
Az Izsáki ÁMK óvónénik, az Izsáki Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata munkatársai, a Sárfehér Néptáncegyesület, valamint a Tegyünk Izsákért Egyesület mindent megtettek azért, hogy a rossz idő ellenére egy emlékezetes programot varázsoljanak a gyerekeknek! Néhány vállalkozó kedvű család az esővel dacolva azért díszített tojásfát is.
Az elmúlt hetekben nagyon sok tornán és mérkőzéseken vettek részt a HC Kiskőrös jégkorong csapatai. A különböző korosztályokban az országos bajnokságokban szereplő együttesek igen szép eredményeket értek el.
A klub edzője Kosóczky Nikolett elmondta, hogy a februárban megtartott hazai rendezésű U10-es tornán a kiskőrösiekkel együtt négy csapat indult. A kiskőrösiek a KESI Sólymok csapatát (Kecskemét), a Dunaújvárosi Acélbikákat, és a VUA Pandákat (Budapest) látták vendégül.
A HC Kiskőrös U10-es csapata
A gyerekek nagyon jól érezték magukat, éremmel és oklevéllel tértek haza. A tornán a fiatalok 2×15 percet játszottak egymással. A kiskőrösi játékosok: Kovács Szofi (kapus), Mádai László, Mádai András, Szita Maja, Szita Pál, Szita Ivett, Fekete Dorka, Márkó Kevin, Kiss Máté.
A HC Kiskőrös U8-as csapata
Szintén februárban adott otthont a HC Kiskőrös jégcsarnoka egy U8-as tornának is, melyen a hazaiak két gárdával vettek részt: egy teljes lányokból álló csapattal (Bambik) és egy teljes fiúkból álló csapattal (Szarvasok). Ezen kívül az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia (Székesfehérvár) szintén két csapattal, a KESI Sólymok (Kecskemét), és VUA Pandák (Budapest) vettek részt a tornán. A jó hangulatú tornán a gyerekek 1×18 percet játszottak percenkénti sorcserével. A kiskőrösi játékosok: lányok – Fábián Panna, Hrutka Doroti, Jancsó Lili,Kovács Nóra, Kovács Polli, Kovács Szofi, László Zselyke, Lehőcz Bodza, Vízkeleti Nóra, Fekete Dorka, Suba Jázmin, fiúk – Csvila Lajos, Fábián Peti, Kárász Vince, Lőrik Regő, Mádai András, Szabadi Tamás, Zsikla Lázár, Csintalan-Cselovszki Levin, Kőházi András, Kis Máté.
A kiskőrösi jégpálya szezon zárásaként a szülők kaptak lehetőséget február végén, hogy kipróbálják a jégkorong sportág szépségeit. A „szülő-gyermek mérkőzésen” volt rengeteg esés, nevetés, móka és gyermek kacaj. Az apró játékosok itt igazán kiélhették magukat, és hatalmas örömmel alkalmazták az edzéseken tanult „cseleket”, mellyel a szüleiket tudták megviccelni. A szülők rájöttek, hogy ők milyen könnyen kiabálnak a palánk széléről egy-egy mérkőzés vagy edzés alkalmával a gyerekeiknek, és ez a gyakorlatban nem is olyan egyszerű. Lényegében a szülők és a gyermekek arcán is a végtelen büszkeség csillogott. Ezt követően egy „batyus” megvendégelés következett a Büfé teremben, ahol a hangulat csak fokozódott.
A HC Kiskőrös U14-es csapata
A HC Kiskőrös U14-es csapata tabella elsőként 32 ponttal jutott a középszakasz torna rendszerébe. Itt KASI USE (Kaposvár), a Csabai Farkasok (Békéscsaba), a Jégkert SE (Budapest) és a Szabolcsi Sólymok (Nyíregyháza) csapataival kellett megküzdeniük, ahol csoport harmadikként jutottak be a legjobb négy közé (1 vereséggel és 2 győzelemmel). Hatalmas volt az öröm, hisz bejutást kaptak ezzel a McDonald’s 3×3 záró fesztiváljára, amelyet március végén rendeztek meg Óbudán. Itt az első mérkőzést a Szolnok Orcas csapatával játszották, ahol 7-3 lett az eredmény a Szolnok javára. Ezután a harmadik helyért küzdhettek meg a Jégkert csapatával, amely találkozón viszont 9-3-ra a HC Kiskőrös fiataljai nyertek. Hatalmas volt az öröm a gyerekek között, hisz egy gyönyörű bronzéremmel térhettek haza. A kispályás bajnokság megmutatta a játékosoknak, hogy ez egy nagyon szuper út amin fel tudják magukat tornázni, és jövőre az aranyérem lesz a cél. A kiskőrösi U14-es játékosok: Molnár Ferenc, Gyenizse Balázs, Fodor Béla Bálint, Grausza Dávid, Palacio Alejandro, Szikszai Zente, Nehéz Attila, Judák Ádám, Tímár Norbert, Trapp Bence, Hegedűs Nimród, Pecznyik Péter, Pivarcsi Bence.
A HC Kiskőrös felnőtt csapata
A felnőtt csapat a tavalyi évekhez hasonlóan a Felnőtt 3×3 Bajnokságba nevezett, ahol idén a HC Kiskőrös mellett a Soproni Jégtörők, a Csabai Farkasok (Békéscsaba) és Marosi Penge Faterok (Makó) csapatai vettek részt a küzdelemsorozatban. Az együttesek torna rendszerben játszottak egymás ellen, ahol mindenki rendezett egyet hazai környezetben és utazott a többire. A bajnokságban a HC Kiskőrös tabella élén zárta az alapszakaszt, majd az Erste Felnőtt 3×3 záró fesztiválon a Makóval és a Békéscsabával játszott döntőt. Itt szoros végjáték után a HC Kiskőrös nyerte meg az Erste Felnőtt 3×3 Bajnokságot. A kiskőrösi játékosok: Kosóczky Tibor (kapus), Dobszai Csaba (kapus), Szekeres Károly, Elekes Levente, Opauszki Gábor, Szabó Dávid, Krecs Sándor, Mádai Marcell, Szöllősi Szabolcs, László Károly, Hodován Zoltán, Tóth Máté, Kuti Andor.