Az év végéhez közeledve mindannyian számot vetünk az elmúlt esztendő történéseiről. Ahogy egyéni életünket átgondoljuk, úgy a szűkebb környezetünk problémái, közös sikerei is eszünkbe jutnak. 

Turán Istvánné Margó, a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója  is beszámolt a 2020-as esztendő főbb eseményeiről. 

-Hirdetés-

Ahogyan más kulturális intézmény, mi is elmondhatjuk, az eddigiekhez képest az egyik legtöbb kihívást hozó évet hagyjuk lassan magunk mögött. A pandémia felülírta terveinket és a mindennapi életünket.

Kapcsolódó cikk
Klubfoglalkozásokkal, könyvbemutatóval és író-olvasó találkozókkal indul a 2020-as esztendő a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
Klubfoglalkozásokkal, könyvbemutatóval és író-olvasó találkozókkal indul a 2020-as esztendő a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
A kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár év eleji programkínálatáról Turán Istvánné Margó könyvtár-igazgató tájékoztatott minket. Turán Istvánné Margó könyvtár-igazgató és...

Az évet öt jól elkülöníthető időszakra bonthatjuk, januártól március közepéig a szokásos rendszerben és nyitvatartási időben szolgáltattunk, majd március közepétől május közepéig zárva voltunk, ezt követően július közepéig lehetőségünk volt könyvek házhoz szállítására. Június 15-től november 10-ig ismét fokozatosan, és a járványügyi intézkedéseket betartva újra kinyithattunk, és november 11-től ismét látogatási tilalom van érvényben a könyvtárakra vonatkozóan.

Kölcsönzési adatainkat áttekintve az látható, hogy a „Könyvtár házhoz megy” tavaszi egy hónapos időtartama alatt a korábbiakhoz képest olvasóink 50%-a vette igénybe a szolgáltatást. A mostani, egy hónapos időszakra a „Könyvtár a kapuban” szolgáltatással jelentkeztünk, ami azt jelenti, hogy a könyvtár kapujában (ajtajában) kiadjuk olvasóinknak az előzetesen kért könyveket, illetve vissza is lehet hozni az elolvasott köteteket. Ezt a fajta szolgáltatást sokkal többen, olvasóink 63%-a vette-veszi igénybe. Azt is el kell mondanunk, hogy az olvasói igények kielégítése ilyen módon legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb munkát jelent a könyvtárosoknak, mint a normál ügymenet.

Kapcsolódó cikk
Házhoz megy a könyvtár
Házhoz megy a könyvtár
Ismét lehet könyvet, folyóiratot és hangoskönyvet kölcsönözni a Petőfi Sándor Városi Könyvtárból Kiskőrösön. A szolgáltatás ugyan korlátozva – házhozszállítás formájában...

A számokat elemezve még egy érdekes következtetés vonható le a két teljes szolgáltatás-elérést nyújtó időszakban: A korábbi években a nyári időszakot mindig szolidabb forgalom jellemezte, az idén ez egyáltalán nem így volt. Mintha mindenki érezte volna, hogy addig kell jönni, ameddig lehetséges… Hiszen bármennyire is mindent megteszünk azért, hogy kaphassanak olvasnivalót látogatóink, a könyvespolcok közötti böngészés semmivel sem pótolható.

A kora tavaszi két hónapos úgymond teljes karanténidőszakot igyekeztünk jól kihasználni: Régi, több példányos, elrongálódott könyveinkből a szokásosnál is többet tudtunk idén selejtezni, valamint a gyűjteményt is átrendeztük, szerintünk felhasználóbarátabb lett a könyvek elhelyezése.

Kapcsolódó cikk
Küldj #Könyvszelfit!
Küldj #Könyvszelfit!
Küldj #Könyvszelfit! – olvasható a Kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Facebook oldalán ez a nagyszerű felhívás!  Olvass – fotózz – küldd...

A könyvtár on-line felületein, weboldalunkon és közösségi oldalainkon naponta jelentkeztünk újabb-és újabb látni-, hallani- és olvasnivalókkal. Kéthavonta megjelent on-line folyóiratunk, a Kiskőrös Múltjából is. Könyvszelfi játékkal és on-line fejtörőkkel is jelentkeztünk, sőt a napokban elindítottuk a könyvtár Youtube csatornáját is.

Kapcsolódó cikk
Mese felolvasással kedveskednek a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár dolgozói
Mese felolvasással kedveskednek a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár dolgozói
A mese fontos a gyerekek személyiség fejlődésében. Viszont, ha meséről beszélünk, akkor határozottan el kell különíteni a hallott és nézett...

Mindeközben, mint minden kulturális dolgozó, mi is kikerültünk a közalkalmazottak köréből, ennek minden adminisztratív teendőjét is meg kellet oldanunk. Nem maradtunk magunkra a feladattal, itt is köszönjük jegyző úr és az Informatikai és Könyvtári Szövetség segítségét.

Kapcsolódó cikk
Fókuszban az újságíróból lett lovag –Tarics Péter könyvbemutatója a Városi Könyvtárban
Fókuszban az újságíróból lett lovag –Tarics Péter könyvbemutatója a Városi Könyvtárban
Tanácstalan voltam a cikkem címét illetően. Nem lehet egy tudósítás címe az, hogy előadóművészből, íróból, okleveles politikai szakértőből, a dokumentációs...

Amikor tudtuk, megtartottuk programjainkat:

A Magyar Kultúra Napján januárban Tarics Péter felvidéki írót láttuk vendégül, februárban megtartottuk a városi és járási Mesemondó találkozót.

Kapcsolódó cikk
A mese az kell! – Városi és Térségi Mesemondó Találkozó
A mese az kell! – Városi és Térségi Mesemondó Találkozó
A február első hetében megrendezésre kerülő Városi és Térségi Mesemondó Találkozó több évtizedes múltra vezethető vissza, melyre a nevezők legfeljebb...

Ősszel pedig csatlakoztunk az Országos Könyvtári Napok programsorozatához.

Kapcsolódó cikk
Könyvtárak az emberekért – Ünnepeljünk együtt!
Könyvtárak az emberekért – Ünnepeljünk együtt!
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében 2020-ban is megrendezik a magyar könyvtárak több évtizedes múltra visszatekintő programsorozatát, az Országos Könyvtári...

Komlós Kinga helyi íróval találkozhattak olvasóink, várostörténeti előadást, helytörténeti sétát szerveztünk, ezúttal az evangélikus temetőben. Könyvtárunk múltját idéző kiállítással is jelentkeztünk, sőt egy Facebook-os eseményünk is volt, melynek köszönhetően olyan közismert emberek fotóival találkozhattak látogatóink, akik valaha már megfordultak intézményünkben.

Kapcsolódó cikk
A szélsőjobboldal kísérlete a közigazgatás befolyásolására a Kiskőrösi Járásban 1944-ben
A szélsőjobboldal kísérlete a közigazgatás befolyásolására a Kiskőrösi Járásban 1944-ben
„Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem is tehetünk…”   Az 1940-es évek kiskőrösi eseményeivel kapcsolatos ismeretei gyarapodhattak annak a...

Könyvtári óráink, MeseVár foglalkozásaink megrendezésre kerültek, klubjaink működtek, amíg lehetséges volt, de a Kamasz-Klub tagjai például az on-line térben is folyamatosan találkoznak.

Nem volt könnyű évünk. Ugyanakkor sokat jelent mindannyiunk számára naponta látni olvasóink örömét, amikor a könyvtár ajtajában kezükbe vehetik a nevükre összekészített könyvcsomagokat.

Kiemelt kép: Kincses Szilvi (VIRA archív fotó)

MEGOSZTÁS