Amikor novemberben egy hétre bezárt az iskolánk, kaptam az e-mailt az igazgatótól, hogy jelentkezünk-e a megyei egészségbiológiai versenyre. Nyolcadik évfolyamon tanítok biológiát. Arra gondoltam, hogy a végzősöknek pont elég baja van az én biológia versenyfelhívásomon kívül is. Központi felvételi, hetedik órák nyakra-főre. Úgy véltem, a hátuk közepére nem kívánják a plusz órákat. És természetesen nálam sem állnak hegyekben a polcon ilyen órák.

-Hirdetés-

Mindezen igazságok ellenére tizenketten jelentkeztek. Alig hittem a szememnek. Kishitű voltam, és a gyerekek – mint annyiszor az életben – bőven felülmúlták az elvárásaimat. Jöttek és dolgoztak. Megcsinálták a feladott összes online feladatot, eljöttek a plusz órákra, és bátran kijelenthetem, hogy alaposan kiművelték magukat biológiából.

A kép forrása: pixabay.com/geralt

Sajnos ez a borzasztóan idegesítő vírus, ebbe is beleszólt. Három embert ki kellett hagynunk, akik legalább annyira sajnálták, mint én.

Alig egy héttel az első forduló után érkeztek az eredmények. Boldogan rohantam a gyerekekhez. A háromból két csapat bejutott a döntőbe! Annyira büszke voltam rájuk! Arra a csapatra is, akik nem jutottak be. Mert a biológia versenyeredményeket pontokban mérik, de a versenyzői attitűd, a céltudatosság, a stressz alatti teljesítés képessége, a kudarc feldolgozása, olyan értékek, amiket pontokban nem lehet kifejezni.

Kapcsolódó cikk
Bemesek a megyei legjobbak között biológiából
Bemesek a megyei legjobbak között biológiából
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Egészségügyi és Szociális szakmacsoportja először rendezte meg a megyei egészségbiológiai tanulmányi versenyt DÉKÁNITAS címmel. A Kiskőrösi...
Fontos erről is beszélnünk, amikor hajlamosak vagyunk „lelustázni” a kamaszokat. Hol jogosan, hol jogtalanul. Fontos beszélnünk azokról a gyerekekről is, akik időt és energiát nem sajnálva „odateszik” magukat.

Olyan könnyű a fókuszt a döcögősen vagy sehogysem működő dolgokra helyezni. Azokból van bőven. Nincs elég pedagógus. Sok a teher. Kiskanállal hordjuk a vizet az óceánba, és nem akar megtelni. Minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül legyőzni a bukásokat, a diák egyszerűen nem ugorja meg a szintet. Hogy az akarat, a képesség, a szorgalom, a hozzáadott idő hiányzik-e, megállapítani sincs erőnk. Persze, nem adjuk fel.  Ott motoszkál bennünk a vezérhangya, ha senki sem hisz a dolgok változásában, akkor nem húzzuk-e ki a talajt magunk és a következő generáció alól?

A holnap ma születik…
Ezért van az, hogy minden bosszantó akadály ellenére a pedagógusok bemennek dolgozni. Pénteken öt perccel hamarabb befejeztük a biológia órát. Mondtam, hogy picit pihenjenek meg a következő óra előtt. Erre néhányan körbeültünk, és az álmok idegrendszeri hátteréről beszélgettünk. Képzeli ezt ma még valaki a tizennégy évesekről? Hajlamosak vagyunk elkeseredni, hogy csak tekergetik a TikTok-ot és ennyi. De ez nem igaz!

A realitás az, hogy van, aki csak tekergeti. De realitás az is, hogy vannak, akik emellett vagy ehelyett, az álmok idegrendszeri hátteréről olvasnak. Én pedig hallgatom őket.  Gyönyörködöm a csillogó szemükben, amikor valami olyanról mesélhetnek, amiről nekem fogalmam sincs. Szerencsés vagyok, hogy elmesélik. Köszönet érte!

Kiemelt kép: Együtt örülünk a bronzérmesekkel