Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Tudja-e mire való a három funkciós nokedliszaggató?

2019. február 13-án Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban is bemutatták a Nyugdíjas akták című bűnügyi komédiát, melynek rendezője a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy, szereplői pedig az általa toborzott, már...

Boszorkányos tanárok Bócsán

Mit csinálnak a tanárok nyáron? Leginkább elrendezik az irataikat, lefűzik a dolgozatokat, majd elkészülnek a következő tanévre. Közben pedig egy kicsit pihennek is, bár a szorgosabbja bevállal egy-két tábort. No meg gyűlésekre, továbbképzésekre, konferenciákra járnak. Ez...

Főispáni elismeréseket adtak át Bács-Kiskun megyében

Főispáni elismeréseket adott át Kovács Ernő főispán, Dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Dr. Havassy Sándor igazgató azon munkatársak részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek. A kitüntetéseket...

Szakmai fórumon találkoztak a megye polgármesterei

Gazdaságfejlesztés, út- és vasútépítés, vízutánpótlás és energetikai beruházások – ezek a következő évek legfontosabb fejlesztési célkitűzései – hangzott el csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által szervezett polgármesteri fórumon a kecskeméti Neumann János Egyetemen.   „Az...

A Bács-Kiskun megyét is érintő M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztettek

Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetett Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye képviselőivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Szekszárdon.   Mosóczi László az egyeztetés után elmondta: a kormány megkezdte a gyorsforgalmi...

Új imázsfilm készült Bács-Kiskun megyéről – VIDEÓ a cikkben

„Itthon Bács-Kiskunban” – új imázsfilm készült megyénkről A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat legújabb igazán hangulatos, színvonalas imázsfilmje a Mi megyénkről, életünk, kultúránk, hagyományaink jövőt építő villanásaiból készült. Best Vision Team és Csenki Csaba tervezésében, kivitelezésében,...

Aktuális állásajánlatok Kiskőrös térségében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala aktuális állásajánlatai   1 fő konyhai kisegítő (9236) Kiskőrös 1 fő kőműves (7511) Soltvadkert 1 fő szakács (5134 Kiskőrös 1 fő számviteli ügyintéző (4112) Tabdi 1 fő nyomdász (7232) Soltvadkert 1 fő autófényező (7327)...

Baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az állampolgárok segítségét kérik. 2020. július 18-án délelőtt az 55-ös számú főúton, Csávoly térségében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Az esettel összefüggésben a Bajai Rendőrkapitányság 03020/842/2020. bűnügyi számon...

Ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés: Kiskőrösön adják majd át a megyei díjazottak elismeréseit

ÜLÉSEZETT A MEGYEI KÖZGYŰLÉS - Közel egy év óta először Június 15-től ismét tanácskozhat a közgyűlés, személyes jelenlétben dolgozhatnak a bizottságok, így a június 25-én, pénteken a Megyeházán megtartott ülésen már minden képviselő személyesen szavazhatta...

Rangos elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén

A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj”-at idén Kurucz András és Versegi János kapta! Ma délelőtt tartotta ünnepi ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a Lakiteleki Népfőiskolán. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt,...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
17.8 ° C
19.1 °
17.8 °
68%
4.5kmh
87%
csü
18 °
pén
19 °
szo
20 °
vas
20 °
hét
19 °

További hírek