Több fa kerül elültetésre Kiskőrösön, mint amennyit kivágnak
Az elmúlt napokban, hetekben Kiskőrös területén több helyen szembesülhettünk fakivágásokkal, ifjítási munkálatokkal. Ez a fakivágások, ifjítások időszaka. Szerencsére, ezek nem azt jelentik, hogy ennyivel kevesebb fa lesz a városban, hiszen ezek helyére új, egészségesebb,...
Hólapátolás, piros lap és döntetlen a kiskőrösi rangadón
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában rangadóra került sor Kiskőrösön, ahol a tabellát vezető hazaiak a harmadik helyen álló Jánoshalmi FC együttesét fogadták. Ez a találkozó a járványhelyzet miatt az őszi szezonban...
Új helyszínen adtak vért Csengődön
Január utolsó napján Csengődön várták az önkéntes véradókat. A korábban megszokottól eltérően most nem az iskolában, hanem a művelődési házban fogadta a donorokat Sutus Etelka, a Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Területi Szervezetének vezetője, ellenőrizve a...
Több, mint ezer facsemete került elültetésre a záportározó tó környezetében
A kiskőrösi záportározó tó kapcsán, már több alkalommal említésre került, hogy amikor eljön az ideje, több mint ezer fát fognak a környéken elültetni, amik a közeljövőben gyönyörű zöldövezetté varázsolják a helyet. Hírportálunknak Domonyi László, Kiskőrös...
Magabiztos kézilabdás siker Soltvadkerten
Az Országos Ifjúsági Bajnokság III. osztályának G csoportjában szerepel a Soltvadkerti KUSE fiú utánpótlás kézilabda csapata. Az együttes zártkapus mérkőzést játszott január 22-én hazai környezetben, amikor a Bácsalmási PVSE gárdáját fogadták.
A soltvadkerti fiatalok már...
Kiskőrös térségében 400 km útszakasz síkosságmentesítését végzi el a Magyar Közút
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiskőrösi üzemmérnökség a térségben mintegy 400 km-nyi úthálózatot felügyel. A téli útviszonyokat a géppark és a só mennyiségének tekintetében is felkészülten várják. A cég átlagos télre számít és normál...
Elkezdődött a tereprendezés az Izsáki úti kerékpárút nyomvonalában
Tavaly, december 30-án került aláírásra a vállalkozási szerződés az Izsáki úti kerékpárút építéséről. 2021. január 14-én, csütörtökön ennek az előkészületeit, tereprendezését kezdte meg a Kőröskom Nonprofit Kft. A tereprendezésről és annak üteméről a helyszínen,...
Akár gyermek, akár idős, a keceliek számíthatnak a gondoskodásukra
Az elmúlt évben is bizonyította szakértelmét és precizitását a kiterjedt szolgáltatási körrel rendelkező Csendes Ősz Idősek Otthona Kecelen. A pandémiás helyzetben körültekintően, de maximális odaadással álltak rendelkezésére a helyieknek az alapvető szükségletek biztosításában és...
Bodahelyi Antalné: „A legfontosabb az, hogy intézményünk biztonságos és élhető legyen!”
"Intézményünk számára az idei év rendhagyó volt, hiszen a vírushelyzet az év során többször akadályozta a kiegyensúlyozott működést." A Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde intézményvezetőjével, Bodahelyi Antalnéval beszélgettem.
Hogyan telt a 2020/21-es tanév első fele?
Intézményünkben a...
A Bem iskola a 2020-as év második felében
Fejlesztések, digitális oktatás, COVID-19, 2020. Évértékelő interjú Lasztovicza Lászlóval, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola főigazgatójával.
Milyen fejlesztések valósultak meg az utóbbi naptári félévben?
Nyáron az aula, több tanterem és a folyosók újrafestését végeztük el. Előtte...














