Szakmák Hete a KEVI intézményeiben
Harmadik alkalommal zajlott a Szakmák Hete a KEVI intézményeiben. A korábbiaktól eltérően azonban, igazodva a jelenlegi járvány-helyzethez, főleg osztályszinten, zárt ajtók mögött pillanthattak be kicsik és kicsit nagyobbak a különböző foglalkozások rejtelmeibe.
November 9-13. között...
Hatvanöt mázsa 3-4 kg-os pontyot telepítettek a Vadkerti-tóba
A Soltvadkerti-Kiskőrös Petőfi HE újabb haltelepítést hajtott végre november 19-én a Vadkerti-tónál. Az egyesület egy sikeres pályázatnak köszönhetően tudott 65 mázsa pontyot vásárolni.
A haltelepítésről az egyesület alelnöke Ungvári Ferenc elmondta, hogy a MOHOSZ által...
“A gyökerek nem látszanak, de azok tartják a fát” Tehetséggondozás a Kiskőrösi Bem...
A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola nevelési-oktatási célkitűzései között kiemelt helyen szerepel a tehetséggondozás.
A pályázat
A korábbi évekhez hasonlóan a 2019/20-as tanévben is benyújtásra került egy pályázati anyag a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által, 2019. július...
Szupermini jégkorong torna volt Kiskőrösön
A HC Kiskőrös jégkorongosai állandó résztvevői a különböző utánpótlás korosztályos bajnokságoknak. A legfiatalabbak közé tartozó szupermini küzdelmekben november 15-én a kiskőrösi jégpálya adott otthont az egyik fordulónak.
A jégcsarnokban az U8-as korosztályba (8 év alattiak)...
Kévés Andor az Év Esküvői Fotósa pályázaton II. helyezést ért el
Kévés Andor a mi világutazó fotósunk, aki Soltvadkertről indult a világmegváltó deszkákra. Többet fotóz külföldön mint Magyarországon. Viccesen meg is jegyeztük, hogy lassan a Seychelle-szigetekre költözik.
Modelleket, szépségkirálynőket fotóz, vagy épp nyakig gázol a vízben...
Erdőtelken folyamatosan végzik az utak karbantartását, a fejlesztéseknek koránt sincs vége
Erdőtelek sok fejlesztésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, aminek koránt sincs vége. Folyamatosak az újítások, a fejlődés, a karbantartások a lehetőségekhez mérten, hiszen az igények egyre inkább ezt kívánják meg.
Nagy népszerűségnek örvend ez a...
Felújított utat adtak át Tázlár-Felsőtelepen
A tegnapi napon ünnepélyes keretek között átadta az újonnan elkészült útszakaszt Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Bán Róbert, Tázlár község polgármestere Tázlár- Felsőtelepen.
E kivitelezés a település 2020-ban benyújtott Magyar Falu Program pályázataiból elsőként megvalósuló...
Tök jó kiállítás, Tökvásár és Töklámpás faragás volt Kiskőrösön
Kalmár Benedek bácsi Tökkiállítása, Tökvására várta az őszi szünetben, 2020.október 28-tól 31-ig az érdeklődőket, a Petőfi Sándor Művelődési Központban, Kiskőrösön. Halloween napján, október 31- én szombaton, töklámpás faragására is volt lehetőség.
A tökfélék az uborka...
Az utolsó percben mentett pontot a Soltvadkerti TE az Akasztó FC vendégeként
Az Akasztó FC a megyei első osztályú bajnokság 11. fordulójában a még nyeretlen Soltvadkertet fogadta.
A találkozó külön érdekessége volt, hogy a Soltvadkert kispadján az akasztói származású Szabó Attila foglalt helyet. A találkozó nem...
„Minden, ami fa….” elnevezésű tehetséggondozó programban 20 keceli diák vett részt
A keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola 20 diákja vett részt művészeti tehetséggondozó programban az Egyházi Oktatásért Alapítvány projektje által.
Az NTP-MŰV-19-0178 azonosítószámú, „Minden, ami fa” - képzőművészettel a tehetségekért” pályázat megvalósítási időszaka 2020...














