Folyamatosan fejlesztik Soltszentimrét: új piac és tornaterem is szerepel a tervek között
A 2021-es év is mozgalmasnak ígérkezik Soltszentimrén, hiszen több olyan elnyert pályázati konstrukcióval rendelkezik a település, amelyekkel még ebben az évben el kell készülniük. Milyen fejlesztések várhatóak ebben az évben? Az új TOP-os ciklusban...
Megvalósult a Polgármesteri Hivatal, az Újfalusi Óvoda és a Szabó Pál Óvoda energetikai korszerűsítése
Kecel Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatokon keresztül több mint egymilliárd forint értékben nyújtott be igényt, melyek minden esetben pozitív elbírálás alá kerültek. Minderről Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere tájékoztatott...
Új játszótérre pályáznak Akasztón
Korábban megírtuk, hogy nagy beruházásba kezdett az akasztói önkormányzat: a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program keretében mintegy 250 millió forintból új óvodát és bölcsődét hoznak létre a településen.
Mint azt Suhajda Antal polgármestertől...
Térfigyelő kamerát telepítettek a Krimpen parkba a rongálások miatt
A Krimpen parkban másfél évvel ezelőtt telepítettek mobil mellékhelyiséget, melyet a kilátogatók jelenleg ingyenesen tudnak igénybe venni. Az elmúlt időszakban több rongálás is történt ott, így kényszerűségből nem olyan rég térfigyelő kamerával látták el...
Megkezdődött az új kiskőrösi piaccsarnok kialakítása
A helyi piac jelentősége meghatározó a kiskőrösiek mindennapjaiban: a lakosság szereti és elfogadja a jelenlegi piacot, de a városvezetés már elmaradottnak érzi azt. Domonyi László polgármester tájékoztatása szerint egy járási központnak rendelkeznie kell egy...
Bővül a bölcsődei férőhelyek száma Kiskőrösön
A kiskőrösi Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjében a járványhelyzet idején is fogadták a legkisebbeket. Mindent megtettünk azért, hogy a nehézségek ellenére is biztonságos környezetet nyújtsunk a gyermekeknek - adott tájékoztatást Aczél-Németh Angéla bölcsődevezető.
A...
Fecskefészek farm és denevérszálló lesz a záportározónál
A tavaly októberben átadott kiskőrösi záportározó tó immár egy igazi közösségi hellyé kezdi kinőni magát. Népszerű a város lakói körében, akik futni, sétálni, kutyát sétáltatni, biciklizni járnak oda. Örömmel adtunk hírt arról, hogy a...
Javában zajlanak a Kiskőrösi Evangélikus Imaház felújítási munkálatai
Elkezdődött az evangélikus imaház teljes körű felújítása Kiskőrösön. A több, mint 100 millió forintos rekonstrukciós munkálatokkal előreláthatólag 2022 decemberében fognak végezni. Ebből az összegből nemcsak az imaház, hanem a parókia is megújul A beruházás...
Bejártuk az új Kőrisfa utcai, hat csoportszobás óvodát — mutatjuk a KÉPEKET
Kiskőrös Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz megjelent felhívásra nyújtott be támogatási kérelmet. A megvalósítás körüli nehézségek ellenére már a végéhez közelít a beruházás. Domonyi László, Kiskőrös polgármestere vezetett körbe minket az...
Hamarosan felújításra kerülhet a csengődi önkormányzati konyha épülete
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos közösségi portálján a napokban került fel az a hír, miszerint 260 millió forintból megújul a szociális étkeztetés, valamint fejlesztésre kerül a család-és gyermekjóléti szolgálat a településen. A közelgő beruházásról...














