20. század eleji kávéházi hangulat volt Izsákon
Január 19-én péntek este, 6. alkalommal rendezték meg Izsákon a 20. század eleji kávéházi hangulatot idéző „Én versem” irodalmi rendezvényt. A kezdeményezés, arra biztatta az irodalomkedvelőket - a magyar kultúra napja előtt is tisztelegve...
A Kiskunsági Nemzeti Parkot mutatja be az ATV Hazahúzó műsora
Az ATV Hazahúzó című műsora a Kiskunsági Nemzeti Parkot mutatja be. Ellátogattak az izsáki Kolon-tóhoz, az El Bronco Ranchez és a soltszentimrei Csonka-toronyhoz, de útba ejtették az izsáki Gedeon Birtokot is, tehát érdemes végignézni...
Őszi nagytakarítást szervezett az izsáki önkormányzat
November 6-án délelőtt "Őszi nagytakarítás" elnevezéssel szervezett Izsák Város Önkormányzata hulladékszedést.
Az évről évre megrendezésre kerülő szemétszedési akciók során mindig találnak a határban kidobott hulladékot.
Az idén ez már a második ilyen esemény volt és szomorúan...
Kanalasgém Kolon-tótól indult sikersztorija
A „KOLON KÁVÉZÓ – Természettudományi előadások”, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület (FTE) közös szervezésében zajló előadás-sorozat keretében, 2017. december 8-án a Vino éterem pinceklubjában, „A dinamikusan változó vizes...
Színvonalas programok az XII. Izsáki Tészta Majálison
2022. április 30-án, a hagyományt fenntartva, – a pandémia miatt kétéves késéssel – került megrendezésre a XII. Izsáki Tészta Majális.
Ezúttal is a Vino étterem tavaly kibővített vén-diófás kerthelyisége adott otthont a rendezvénynek. A főzéshez...
Térségünkből idén is sokan indultak a XVII. NN Ultrabalatonon
Május 5-7 között rendezték a 17. NN Ultrabalton ultrafutóversenyt a Magyar tenger körül. Hazánk legnagyobb közösségi sporteseménye idén is nagyon sok futót vonzott a Balatonra május első hétvégéjén. Népszerűségét jól mutatja, hogy a nevezés...
Kiskunmajsa nyerte a rájátszást
A Bács-Kiskun megyei felnőtt férfi kézilabda bajnokság alapszakaszának befejezése után, az első helyen végzett KIKI SKFT, és a második Kiskunmajsai KC kétmérkőzéses rájátszással döntötték el a bajnoki cím sorsát. Az első mérkőzésen 2018.04.28-án, Kiskunmajsán...
Melléképület égett Izsákon
Keddről szerdára virradóra egy családi ház udvarában lévő tárolásra használt tizenöt négyzetméteres, különálló melléképület teljes terjedelmében égett Izsákon, a Kiskőrösi utcában. A szabadszállási önkormányzati és a kiskőrösi hivatásos tűzoltók a tüzet két vízsugárral és...
A festőművész Kostka
2023. február 28-án, Kelen Anna művészettörténész tartott előadást Csontváry Kosztka Tivadar művészetéről, az izsáki Vino étterem pinceklubjában.
A Karol Wojtyla Barátság Központ és az Arany Sárfehér Közösség sokat tesz Kostka László izsáki szőlőtermesztő, az Arany...
Mixröplabda torna Izsákon
A IX. Izsáki Tészta Majális alkalmával, XI. Röplabdászok Mixröplabda Torna zajlott 2017. április 29-én az Izsáki Sportcsarnokban, a Röplabdászok szervezésében. A Röplabdászok egy kecskeméti röplabda csapat, akik régóta játszanak együtt és tíz éve minden...