Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
2020. augusztus 7-én sajtóbejárást tartottak az újonnan épülő tűzoltó laktanyában. A „tárlatvezetést” Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka tartotta meg a megjelent sajtósok számára.
A kiskőrösi Tűzoltólaktanya kialakítása 919 millió 847 ezer...
Két napja tart a viharkárok felszámolása Kiskőrös térségében
Megyeszerte károkat okozott a kedd délután Bács-Kiskun megyén átvonuló zivatar. A viharos erejű szél fákat döntött ki, faágakat szakított le.
Hírportálunknak Travnik János keceli tűzoltóparancsnok így nyilatkozott az elmúlt napok eseményeiről:
Az első napon 24 óra...
Font Sándor is tagja lett a megalakult Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanácsnak
A Tanács első feladata a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség területfejlesztési koncepciójának és területfejlesztési programjának kidolgozása, amely a tervek szerint 2021. első negyedévében készül el.
Az Országgyűlés által 2020 tavaszán lehatárolt, 99 települést magába foglaló Közép-Duna...
Összeütközött két személyautó a szakadó esőben Kiskőrös és Akasztó között
Egymásba rohant két személygépkocsi az 53-as főút Kiskőrös és Akasztó közötti szakaszán. A balesetben vétlen Suzuki személyautó Kiskőrös felől haladt Akasztó felé, amikor a sűrű, szakadó esőben egy szemből érkező BMW előzésbe kezdett, de...
Térségünkből harminchárman vettek részt az idei Balaton-átúszáson
2020. augusztus 1-jén tartották meg a 38. Lidl Balaton-átúszást: idén 2,6 és 5,2 kilométeres távon indulhattak el az úszók.
Révfülöpről reggel 8 órától vághattak neki az úszni vágyók a távnak, és startolni 12 óráig lehetett...
A szavazás lezárult – Régiónkban Dr. Dulai Ilona lett a közönségdíjas orvos
2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképpen átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet...
Vadkertiek csapódtak árokba egy őz miatt
Öt személyt szállítottak kórházba, miután balesetet szenvedtek az 5301-es úton, Öregcsertő is Homokmégy között.
Úgy tudjuk, az autó Kalocsa felől tartott Kecel irányába, amikor egy balkanyar előtt őz ugrott ki az útra, a jármű elé....
Utánajártunk, hogy mi lehet a gyakori áramkimaradások oka térségünkben
Egyre több panaszt hallani térségünkben a rendszeres, olykor 1-2 másodpercig tartó áramkimaradások miatt.
Aki otthon tartózkodik, nyomon követheti a leállások pontos időpontjait és élhet a hibabejelentés lehetőségével az NKM ügyfélszolgálatánál telefonon vagy akár online. Az...
Párás, ködös időre ébredhetett a város. Vajon miért?
Hétfő reggelre többfelé képződhet pára, sekély köd, majd napközben már a napsütés lesz túlsúlyban - írja az időkép.hu.
Sokfelé pára, köd uralta a tájat a hajnali, reggeli órákban. Napok óta nagy nedvességtartalmú levegő helyezkedik el...
A császártöltésiek már tudják, hogyan lehetnek boldogabbak
A Kistérségi Praxisközösség szervezésében a „Három generációval az egészségért” program keretében Kelemen Emese klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta „Utak a lelki egészséghez” című előadására várták az érdeklődőket a Császártöltési ÁMK Könyvtárában.
Az eredetileg márciusra tervezett, de a...














