A téli kiskőrösi Bozsik tornákat az U9-es csapatok zárták
A Kiskőrösi LC szervezésében a téli időszakban megtartott Bozsik tornák sorozatát február 4-én délután az U9-es csapatok zárták. A kiskőrösi Városi Sportcsarnokban 10 utánpótlás labdarúgó együttes lépett pályára a nap során.
Az eseményen a helyi...
Hírességek az EGYMI-ben
A Kiskőrösi EGYMI-ben november 22-én az iskola diákjai a Menő menzák EFOP uniós pályázatának és Hajósné Hertl Edit szakmai vezetőnek köszönhetően, az egészséges táplálkozás jegyében szemléletformáló programon vehettek részt. Nem más látogatott el hozzájuk,...
A Petőfi iskola büszkeségei
A Kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola 7. B osztályos tanulója Krizsán Karolina Lili idén tavasszal három tanulmányi versenyen is komoly helyezést ért el.
A Simonyi Zsigmond Megyei Helyesírási Versenyen harmadik helyezett lett (felkészítő...
Gyerekektől gyerekeknek – Pitrik Hunor és Füleki Panna meséi
Elérkeztünk annak a sorozatnak a befejező részéhez, amelyben a Bem iskola 3.c osztályos meséit mutatom be. Ezek a csodálatos gyerekek, az általuk megadott szavakból választottak, és a saját főszereplőikkel alkották meg a történeteket. Ma...
Nyári napközis tábor a Petőfiben
Mintegy 40 gyermek tölti a napokat június végéig a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája nyári napközis táborában.
Kihasználva a játszóudvarok és az épület adottságait, részben a szabad levegőn, részben pedig a hűvösebb tantermekben játszanak,...
Városi Sportmajálist és „Év sportolója” díjátadót tartottak Kiskőrösön
2024. május 1-jén újra a már megszokott módon Sportmajálist rendeztek Kiskőrösön. A helyszín ezúttal a Szabadidőpark volt, ahol a város sportszakosztályai képviseltették magukat, illetve tavaly Filus Tibor Kiskőrös Város Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottságának...
Február 3-án várják az érdeklődőket a Városi Disznótorra Kiskőrösön
Nagy hagyománya van Kiskőrösön a Városi Disznótornak, amelyet február 3-én 8. alkalommal rendez meg a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület és Kiskőrös Város Önkormányzata. Az eseménnyel kapcsolatban január 9-én tartottak egyeztető megbeszélést a Hagyományok Házában a...
Nyáresti dallamok Kiskőrösön
A kiskőrösi „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskolában „nyáresti dallamok” címmel kellemes zeni délutánra várták az érdeklődőket. A fellépő művészek olyan személyek voltak, akik korábban az iskola falai között sajátították el a zenei ismereteket.
A három fellépő...
Továbbra is nő a túlsúlyosok aránya és egyre több az ápolatlan fogú és lúdtalpas...
A májusi képviselő-testületi ülés alkalmával napirendi pont volt a háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok szakmai tevékenységének ellátásáról szóló beszámoló is.
Aszódiné Nedró Éva ismertette, hogy jelenleg 6 háziorvosi, 3 házi gyermekorvosi, 3 felnőtt fogorvosi és 2...
Az év utolsó bulija a ballagás előtt
A KEVI Harangvirág Óvodája gyermeknap alkalmából igazi vidámparkkal várta gyermekeit május 27-én. Az udvar, de még a parkoló is kellemes helyszínt biztosított a körhintának és az ugrálóváraknak.
A várva várt délelőttöt vidám forgataggá varázsolták az...