Kalaznói kaland a Hufbau-Akker támogatásával
Adott egy gyönyörű, de romosodó, paraszt polgári ház, illetve egy a fővárosból és a média sodrásából a vidéki gyökereihez visszataláló, elhivatott férfi, aki nagy kalandra vállalkozott, az idén harminc éves, építőanyag kereskedelemmel foglalkozó kiskőrösi...
Az üveghegyen is túlról indult ez a magyar-kínai kapcsolat
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskőrösi iskolaigazgató, aki segített egy ide települő kínai családnak a gyermekük iskoláztatásában. Az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki a két család között, Petőfi szülővárosának...
Online tematikus történelemórának is beillő videót készített a Kiskőrösi Közúti Múzeum
Május 11-én volt a A Közlekedési Kultúra Napja, amit immár 6. alkalommal rendezett meg a Közlekedéstudományi Egyesület.
A Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum idén rendhagyó módon csatlakozott az eseménysorozathoz és egy online tárlatvezetéssel egybekötött videóban mutatták...
A csapat nem edz, de fedett labdarúgópálya készül Soltvadkerten
A Magyar Labdarúgó Szövetség határozata értelmében az NB I-es felnőtt bajnokságon kívül minden küzdelemsorozatot lezártak és az idei szezonban már nem lesznek mérkőzések. A félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és...
Tisztújító közgyűlés és új labdarúgó pálya Kecelen
A Magyar Labdarúgó Szövetség határozata értelmében az NB I-es felnőtt bajnokságon kívül minden küzdelemsorozatot lezártak és az idei szezonban már nem lesznek mérkőzések. A félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és...
Dr. Markó Gábor neurológus önként jelentkezett fertőző osztályra dolgozni
Dr. Markó Gábor kiskőrösi származású neurológusról már írtunk korábban. Ő az a fiatal orvos, aki bár elköltözött és családot alapított Székesfehérváron, hazajár praktizálni szülővárosába. A járvány átírta az ő megszokott életüket is, így a...
Domonyi László polgármester tájékoztatása a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdővel és a játszóterekkel kapcsolatosan
Tájékoztató Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő kapcsán:
Magyarország Kormánya a 40/2020 (III.11.) számú rendeletével az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére 2020....
Kiskőrösi játszóterek – Használhatják a gyerekek?
2019. őszén Kiskőrös Város játszótér fejlesztésbe kezdett. Régóta esedékes volt a játszóterek felújítása, bővítése, hiszen számos alkalommal várakoztak a gyerekek például a Luther téren levő hintákra, mászókára.
Ugyanakkor a szülők is több fórumon jelezték, hogy...
Az aukciós festmény árából rászoruló családokat támogatnak Kiskőrösön
Még a koronavírus-járvány kezdetén Kunhegyesi Ferenc festőművész és Sárközi Lóránt (Dikh Tv) összefogásának köszönhetően adományozási kampányba kezdett a Dikh Tv, mellyel céljuk nem más, mint az, hogy különböző civil szervezetek, illetve alapítványok támogatásával segíthessenek...
Csatornaépítés miatt van lezárva a Szendrey utca
Mint bizonyára azt sokan megtapasztalták, a kiskőrösi Szendrey utca kereszteződése a Dózsa Gy. utcával határos részen lezárásra került. Mindezek miatt most a főútvonalról nem lehet behajtani a Szendrey utcába.
A munkálatok részét képezik a város...