Mentőautó, kihagyott büntető és két gól a kiskőrösi mérkőzésen
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC csapata felkészülési mérkőzést játszott augusztus 8-án hazai környezetben. A 10.30 órakor kezdődő találkozón rekkenő hőségben fociztak a fiúk.
A kiskőrösi együttes jó játékkal nyert a Fejér...
Görkoris tábort rendezett a HC Kiskőrös
Idén már másodszor, összesen negyedik alkalommal rendezte meg a HC Kiskőrös a kicsiknek szóló görkoritáborát augusztus 3-7 között.
A táborban 3 és 13 év közötti gyermekek voltak, de a nagy korkülönbség ellenére is mindenki szépen...
Munkanélkülieken segít a Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség folyamatosan toboroz katonákat, mellyel a szerződéses állomány feltöltését szeretnék elérni. A járványhelyzetre való tekintettel a speciális önkéntes katonai szolgálatot is életre hívta. Kiskőrösön augusztus 7-én tartottak toborzást, hogy jobban megismerhessék az...
Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
2020. augusztus 7-én sajtóbejárást tartottak az újonnan épülő tűzoltó laktanyában. A „tárlatvezetést” Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka tartotta meg a megjelent sajtósok számára.
A kiskőrösi Tűzoltólaktanya kialakítása 919 millió 847 ezer...
Megújult a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola első és második emeleti folyosójának metlaki burkolata
Az elmúlt években folyamatosan épül és szépül a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola. A legutóbbi fejlesztés alkalmával a járólapok kerültek cserére az intézmény első és második emeletén, valamint a nyár folyamán új színekbe "öltöztek"...
Kiskőrösön megtartják az augusztus 20-i ünnepséget
Augusztus 20. Magyarország nemzeti, hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Ez a nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe.
A hivatalos ünneplés minden évben Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és...
Cukormentes övezet – Tárkonyos – tejszínes raguleves túrógombóccal és ecetes sajtos pogácsa
Kedves Olvasónk!
Ezen a héten egy teljes ebédet és némi rágcsálnivalót mutatok, amelyek gyorsan, nem túl drága összetevőkből készültek.
Levesajánlatom a TÁRKONYOS - TEJSZÍNES RAGULEVES. Valószínűleg nem úgy, ahogy a nagykönyvben megírva vagyon, hanem egyszerűsített, saját...
Ismét megúsztuk az özönvizet
Augusztus 4-én este ismét özönvíz zúdult városunkra.
A kiskőrösi záportározóba három irányból érkezett a rövid idő alatt leesett 40 mm vízszintű csapadék. Domonyi László polgármester, Schäffer Tamás, a Kőrösszolg Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Ungvári Ferenc képviselő...
Tájékoztató a hulladékudvarok 2020. augusztus 3. utáni nyitvatartásáról
Az FBH-NP Nonprofit Kft. szolgáltatási területéhez tartozó települések lakosai számára 2020. augusztus 3. napjától a hulladékudvarok az alábbi nyitvatartással üzemelnek.
Hulladékudvar
Nyitva-tartás
2020. évben
további szombati nyitva tartások
8:00 - 12:00
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.
Kiskőrös
6200 Kiskőrös, Izsáki út
1783/2. hrsz.
Csütörtök
7:00-16:00
Péntek
7:00-16:00
15.
12.
10.
7.
5.
A hulladékudvarokban a háztartásokban keletkező szelektíven...
Fazekas alkotótábor a kiskőrösi játszóházban
Külső szakember segítségét is igénybe vették a Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde napközis fazekas táborában, mely július 27-31. között került megrendezésre. Herner Melinda népi fazekas Császártöltésről látogatott el Kiskőrösre, hogy szakmailag támogassa a táborban...














