Szlovák Pál: „Folytatjuk a mezőgazdasági termelést, hiszen élelmiszerre mindenkor szükség van/lesz!”
A jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzet miatt kialakult korlátozások nyomán világszerte rengeteg vállalkozó, gazdálkodó kerül rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe.
A körülmények, illetve az ehhez kapcsolódó biztonsági intézkedések következményei számos gazdasági szektort rendkívül súlyosan érintenek úgy...
Kollektív járőrözést vállalnak a bodzáért Kecelen, a védekezésbe készenléti rendőröket is bevontak
Kecel Város Önkormányzata már több éve szervez fórumot a bodzaszezon idején a bodzatermesztők érdekeinek védelmében. Idén augusztus 3-án a Városházán helyi szervezetek, közösségek és az érintett gazdák részvételével közösen keresték a megoldást a bodzalopások...
Font Sándor tájékoztatott: hamarosan elkezdődik az 53-as út felújítása, fejleszthetik a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőt...
Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője megtartotta éves beszámolóját a képviselő-testületi ülésen tegnap délután Kiskőrösön. A részletes beszámoló során tájékoztatást kaptunk aktuálpolitikai helyzetről, a mezőgazdaságot érintő új törvényről, illetve a kiskőrösi turizmus fejlesztéséről is.
A térségben...
A generátorkezelőket ért halálos fenyegetések miatt egyes területeken leáll a jégkármérséklő rendszer
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több...
Gazdaköri Est Kiskőrösön: Hogyan tovább szőlészet és borászat?
A Kiskőrösi Gazdakör Egyesület július 23-án Gazdaköri Estre várta a termelőket, melynek központi témája a szőlészet és a borászat helyzete volt a 2019-es esztendő tükrében. A megjelenteket az egyesület elnöke Nikléczi Gábor köszöntötte.
Az eseményen...
Online piac “nyílt” Kiskőrösön és környékén
Internetes hirdetési felülettel (Facebook csoporttal) segítik a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését Kiskőrösön és környékén.
A kezdeményezés célja, hogy bővüljenek a nehéz helyzetbe került magyar termelők értékesítési lehetőségei, illetve minél kevesebben hagyják el otthonaikat...
A Hunyadi házaspár élelmiszereivel a keceli piacon és Budapesten is találkozhatunk
A helyi termékek népszerűsítése céljából a Keceli Hírekben minden hónapban bemutatnak egy-egy vállalkozást.
Hunyadiné Miklai Mária és férje vállalkozása kitűnő példája a fokozatos és céltudatos előrehaladásnak.
Hunyadiné Miklai Marcsi és férje, Hunyadi László mögött igen sokrétű...
A szüret körforgalma, a körforgalom szüretje
Szerdán délután Domonyi László polgármester vezetésével a kiskőrösi képviselőtestület és a külsős bizottsági tagok vödrökkel, puttonnyal és szüretelőollókkal sorakoztak a körforgalom mellett, hogy a több, mint tíz évvel ezelőtt Ausztriából hozott tőkékről leszüreteljék a...
Klímavédelem erdősítéssel – tények és tévhitek
A „Kolon Kávézó – Természettudományi előadások” keretében, 2020. január 24-én, a „Klímavédelem erdősítéssel – tények és tévhitek” címmel, Dr. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem ökológusa tartott előadást.
A Vino étterem pinceklubja rendszeresen ad helyet, a...
Hagyományteremtő kései szüretet tartottak Páhin
A Páhi Gazdakör és a Páhi Borbarátok szervezésében kései szüretet tartottak október 24-én Páhin. Pecznyik Béla főszervezőtől megtudtuk, hogy az ötletet Akasztó településéről hozta, hiszen jó kapcsolatot ápol az ottani hegyközség elnökével, aki örömmel...