„Helyünk az Univerzumban” címmel előadás Soltszentimrén
A Csonka-torony Alapítvány "Téli esték" címmel szervezett előadás-sorozatában
2018. február 6-án, Morvai József amatőr csillagász, az MCSE Kiskun csoportjának vezetője volt a vendég.
Sok színes képpel varázsolta el a megjelenteket, megmutatva helyünket az Univerzumban, s általa...
NA DE MEGINT??!! Egy újabb bravúros előadás a Csonka színkörtől
2020. szeptember 26-27-én került előadásra a Csonka Színkör által feldolgozott Cooney-Chapman Ne most, drágám című vígjátéka, amely NA DE MEGINT??!! címet kapta. A darab 2 felvonásban készült.
Hosszú kihagyás után újult erővel összeállt a műsor,...
Betlehem szentelés és gyertyagyújtás Soltszentimrén
Advent első hétvégéjén, idén december 3-án újra fény gyúlt a soltszentimrei Betlehemnél, mely alkalomból szép számban voltak jelen kis falunkból. Sörösné Barna Csilla könyvtáros köszöntötte a megjelenteket, a Szent Imre Kórus pedig szívhez szóló...
Táborozni jó – egyhetes tábor Soltszentimrén
Június 29-től egy héten át tartó tábort szerveztek soltszentimrei diákok részére a Családsegítő Szolgálat jóvoltából.
Első nap a gyerekek csapatokat alkottak, csapatkapitányt, majd nevet választottak maguknak.
Kézügyességüket és kreativitásukat elővéve zászlókat készítettek címerrel, melyet később bemutattak...
Túzokles a soltszentimrei szikes pusztán
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túrát hirdetett a túzokok tavaszi násztánca, a dürgés megfigyelésére. Sápi Tamástól, a terület természetvédelmi őrétől megtudhattuk, hogy a túzok kakasok a tavaszi hónapokban ezen speciális tánccal keltik fel a...
Ivóvízhálózat fertőtlenítési munkákat végeznek Soltszentimrén
A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy
2022. szeptember 26-tól – 2022. október 2-ig ivóvízhálózat fertőtlenítési és hálózattisztítási munkát végez Soltszentimre Községben.
A fenti időszakban a víz minőségének romlásával, időszakos vízhiánnyal és nyomáscsökkenéssel kell...
Hatezer adag bébiételt és ugyanennyi extrudált kenyeret kapott több település Kiskőrös térségében
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Virág Tibor vezetésével megalakult a Rászoruló Magyarokért Egyesület, mely a bajba jutottakon, a nehéz helyzetben élőkön próbál segíteni. Az év végi ünnepek alkalmával, és karitatív tevékenységüket idén is folytatva...
„Értékeink a Téli estéken” címmel hungarikumok verseny döntőjét rendezték meg Soltszentimrén
A Csonka-torony Alapítvány szervezésében ,,Értékeink a Téli estéken” címmel hungarikumok verseny döntője zajlott március 19-én délután Soltszentimrén, a Közösségi Házban.
A verseny szervezője, a soltszentimrei Csonka-torony Alapítvány elnöke Schantlné Farkas Julianna köszöntötte a résztvevő csapatokat...
Természetvédelmi Őrök Világnapja – nyílt nap a Kolon-tavi őrkerületben
A Természetvédelmi Őrök Világnapja alkalmából 2019. július 31-én, nyílt nap keretében betekinthettünk a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kolon-tavi őrkerületében végzett munkába. Vezetőnk Biró Csaba természetvédelmi-őrkerületvezető volt.
2007 óta az International Ranger Federation (Nemzetközi Természetvédelmi Őr...
Huszonegy tanulmányi és sportversenyen értek el sikereket a soltszentimeri diákok
A KT Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolája szeptembertől a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Soltszetimrei Általános Iskolája nevet fogja viselni. Az elmúlt tanévben az intézménybe 98 diák járt, ahol 1-8. osztályig folyik...