Idén is lesz “Bringás reggeli” Kiskőrös főterén
A Magyar Kerékpáros Klub kezdeményezésére az Európai Mobilitási Hét keretén belül már nyolcadik éve rendezik meg Kiskőrösön a Trizoli Jótifuti Egyesület szervezésében, Kuti Zoltán irányításával, a Jótékony Bringás eseményt. Idén 2020. szeptember 17-én csütörtökön fognak kitelepülni...
Sok néző, rangadó hangulat és kiskőrösi győzelem az Akasztó ellen
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában szomszédvári rangadóra került sor. A szeptember 13-án lejátszott találkozón a Kiskőrösi LC csapata az Akasztó FC gárdáját látta vendégül.
Kiskőrösi LC-Akasztó FC 3-1 (1-1)
Kiskőrösi LC: Ámann –...
A kiállítás ellenére nyert a Kecel FC II. gárdája
A megyei III. osztályban szereplő Kecel FC II. csapata a bajnokság 4. fordulójában hazai környezetben lépett pályára. A szeptember 12-én lejátszott találkozó alkalmával a keceliek a Balotaszállás FC együttesét látták vendégül.
A keceli csapat taktikus...
Maszkos nézők és egygólos vereség a kiskőrösi kézilabda nyitányon
Komoly előkészületek előzték meg az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatának szezonnyitó hazai mérkőzését A Dunaújvárosi AC ellen. A szeptember 12-én lejátszott találkozó alkalmával a Magyar Kézilabda Szövetség a kormány döntéseihez igazodva...
Érvényesítette a papírformát az Akasztó FC II.
A megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 4. fordulójában az Akasztó FC második együttese a Bócsát látta vendégül szeptember 12-én.
A találkozó esélyesének egyértelműen a hazaiak számítottak. Ennek szellemében végül 7-2-es győzelmet aratott az Akasztó.
A mérkőzés...
Kiskőrösi amatőr labdarúgás: 12 gól és döntetlen a Kiskunvíz-Békorona mérkőzésen
Ezen a héten a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság „B” ligájában újabb fordulót játszottak le a csapatok szeptember 10-én.
A „B” liga 12. fordulójában gólokban gazdag, izgalmas mérkőzést játszott egymással a Kiskunvíz és a Békorona...
Kiskőrösi amatőr labdarúgás: az Agroline nyerte a Néró SC elleni rangadót
Több hónapos szünet után indult újra a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság, melyben már a második kört játszották le a csapatok az őszi szezonban.
A küzdelemsorozat félbeszakadása után az együttesek az előző szezont folytatva léptek...
Két kihagyott büntető és négy gól a soltvadkerti mérkőzésen
Szomszédvári rangadóra került sor szeptember 6-án a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában. Ezen a napon a Soltvadkerti TE együttese a Kiskőrösi LC gárdáját látta vendégül.
Soltvadkerti TE-Kiskőrösi LC 1-3 (0-2)
Soltvadkerti TE: Eifert –...
Nyárbúcsúztató autocross Kecelen
Igazi nyárbúcsúztató autocross versenyt láthattak a Kecel Ringre kilátogatók az elmúlt vasárnap. Aki tudott és szeretett volna részt venni a IV. Pintér Kupán ott volt, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit hoz az ősz és...
Márki Bence gólja döntött Akasztón
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában az Akasztó a Lajosmizse együttesét fogadta.
Az Akasztó szerette volna kárpótolni szurkolóit a múlt heti Szabadszállás elleni vereség után, míg a vendég Lajosmizse az első győzelmét szerette...