Kamaszkoromban minden tavaszi, nyári, őszi szünetet a szőlősorok között töltöttem. Amikor gimisként vagy főiskolásként a szünetről visszatértem a koleszba, a többiek azt kérdezték: tengerparton nyaraltál? Aztán együtt nevettünk: naná, a homoktengerparton. A jó színen kívül voltak más előnyök is. Mármint amellett, hogy megtanultam dolgozni és megbecsülni a munkát. A kapa, a horoló formálja a bicepszet, a tricepszet. Még a kockahas sem elképzelhetetlen. No, nem amolyan Chris Hemsworth-féle Thor-os, csak olyan bájos.

A kép forrása: pixabay.com/Ichigo121212
-Hirdetés-

Aztán egyszercsak eltűnt a kockahas.

Nem tudom, a többi édesanya hogy van ezzel, de én az alatt a kilenc hónap alatt, nem a „kettő helyett eszek” elvet tartottam, hanem a „minimum négy helyett” elvet. A Guinness Rekordok Könyve számontartja a várandósság alatt elfogyasztott csokisparány/nap eredményeimet. Büszke vagyok rá. Jah. Pont nem.

Mikor a fiam először aludt el pár naposan a kiságyában, leóvakodtam a fürdőszobába, és felvettem a kedvenc ruhámat. Öreg hiba volt. Rémálmaimban azóta is előjön az a mentális pillanatkép (hogy Alec Baldwint idézzem a Jóbarátokból), amit akkor készített az agyam. Olvastam én eleget a kisugárzás vs. testtömegindex témában, de akkor és ott le voltam sújtva.

Ki a csoda lakik a testemben most, hogy az igazi csoda már a testemen kívül lakik?

A kép forrása: pixabay.com/LisaLiza

Öt éves volt a fiam, amikor az életem része lett a futás, és szép lassan, kilométerről kilométerre kezdtem megtalálni önmagamat a bőrömben. Az inzulinrezisztencia is megtanított egy-két bölcsességre az étkezés, a sport és a közérzet kapcsolatáról. Nyilván kockahas még közel sincs. De fejlődök.

Nem fizikai munkából tartom el a kis családomat, és úgy éreztem a futáson kívül kell valami más. Így jutottam el kedves barátnőmmel a ShredX-be. Az edzőtermek világa a sztereotípiák gazdag termőtalaja. Rendesen be voltam rezelve, mikor először mentünk. Olyan veszettül öregnek éreztem magam. Ahogy teltek a hetek, rá kellett jönnöm, hogy ez senki mást nem zavar. Egyre inkább éreztem, hogy engem sem.

Kiderült, hogy aki négyszer annyi kilóval tolja le a bicepszgépet, mint én, ugyanazt szeretné: jól érezni magát a bőrében. Persze. A gyerekek ma már nem másznak fára, a felnőttek meg gépekhez fordulnak, hogy erősödjenek. Kiváló alap (lenne) az ítélkezéshez. De, aki az edzőteremben van, az nem a kanapét és chipszet választja. A kanapénak és a chipsznek is megvan a varázsa, nekem elhihetitek! IR-esként nem ehetek chipszet!

De! Amikor múlt vasárnap, két nyugdíjas hölggyel szemben ültem az egyik gépnél, akik azt mesélték, hogy a vádli erősítése miért fontos a keringés segítésében, egyszeriben úgy éreztem, jó helyen vagyok.

A kép forrása: preventissimo.hu

Az edzőterem nem az üres fejek és kirakatbábuk gyülekezőhelye, hanem a 21. századi ember egyik válasza a stresszre. A lehetetlenül felgyorsult világra. Arra, hogy Magyarország felnőtt lakosságának 65%-a túlsúlyos. Nem tökéletes válasz. De létezik egyáltalán olyan?

A kiemelt kép forrása: pixabay.com/scottwebb