Elkészült a KRESZ park a Batthyány óvodában
A napokban elkészült KRESZ park a helyes közlekedésre nevelést segíti a Batthyány úti tagóvodában. A park kivitelezését az óvoda teljes belső felújítása és az udvar rendbetétele után valósították meg a Kiskőrösi Óvodák, a Kiskőrösi...
Egy héten át izzott a kemence Kecelen
Az idén immár 10. éve került megrendezésre a tűzzománc alkotótábor a Városi Könyvtár és Művelődési Ház Kreatív stúdiójában. A résztvevők között egyaránt volt kezdő és haladó alkotó is, a foglakozások 2021. június 14. és...
Népszerű volt a STRAMM-FÜRDŐ rendezvény a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben
Aki június 20-án ellátogatott a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőbe, ingyenesen vehetett részt a STRAMM-FÜRDŐ rendezvény programjain.
Az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. A gazdasági fejlődés, a versenyképesség fontos tényezője az egészséges, megfelelően képzett egyén, aki...
Fordulatos mérkőzésen büntetőkkel nyerve kupadöntőben a Kiskőrösi LC
Nagy hőségben került megrendezésre június 20-án a Bács-Kiskun Megyei Kupa elődöntője Kalocsán, ahol Kalocsai FC és a Kiskőrösi LC labdarúgói mérték össze erejüket. A hazaiak arra készültek, hogy a bajnoki pontvadászatban Kiskőrösön elszenvedett 5-2-es...
Tanévzáró szentmise volt a kiskőrösi katolikusoknál
A korábbi évek hagyományinak megfelelően idén is tanévzáró szentmisére gyűltek össze a hívek a június 20-án a kiskőrösi katolikus templomban. Erre az alaklomra Seffer Attila atya várta a város minden diákját, hogy közös imádság...
Markó Ibolya kimagasló szakmai munkáját Díszoklevéllel és Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el
Minden intézmény történetében vannak olyan munkatársak, pedagógusok, akik hosszú évtizedeken keresztül végzett áldozatos munkájukkal meghatározóak az elkövetkező generációk számára. A Kiskőrösi EGYMI kollektívája a búcsúzó, ballagó diákok mellett minden évben rendre elköszön olyan kollégáitól is, akik...
Két napon keresztül termelők és kézművesek kínálták portékáikat Kiskőrös főterén
Vegyél hazait! - beszámoló a XII. Duna-Tisza közi Agrár Expóról
Június 19-20-án megnyitotta kapuját a XII. Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön. A járványhelyzet miatt ebben az évben is a város főterén állították fel a sátrat...
Bajnoki díjátadó és második Pintér Kupa a Kecel Ringen
A második Pintér Kupához érkeztünk a 2021. június 19-20-i hétvégén. Nem volt még rá példa, hogy kétnapos autocross versenyt rendeztek volna a Kecel Ringen. A dupla napos hétvége ötlete az egy napra sűrűsített magas...
Második alkalommal került megrendezésre a Borrendi Horgászverseny Akasztón
Második alkalommal rendezték meg a Borrendi Horgászversenyt Akasztón.
A versenyen az Országos Borrendi Szövetség tagjai és családjaik vettek részt.
A helyszín ezúttal is a Bognár Pincészet mellett kialakított halastavak voltak.
A megmérettetésen két korcsoportban, gyermek és felnőtt...
Szép pontyok és 104 kg halfogás a Vadkerti-tón
A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi HE szervezésében az egyesület tagsága részére horgászversenyt szerveztek a Vadkerti-tavon június 19-én. Ezen a napon a horgászok tudását próbára tette a rekkenő hőség is, de ettől függetlenül szép pontyok is kerültek...














