Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Négy évszak a Wattay szalagavatóján

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma idén március 7-én, szombaton tartotta szalagavató ünnepségét. Az ünnepi műsoron hagyományhoz híven az iskola összes osztálya fellépett egy-egy tánccal, pár tanuló pedig énekkel, felolvasással köszöntötte a...

Eljött a várva-várt ünnep a keceli óvodások számára is

Eljött az ovisok számára is a várva-várt Karácsony. Hetek óta készülődtek a keceli óvodák gyermekei, hogy versekkel, dalokkal, tánccal köszönthessék szüleiket, az Önkormányzat képviselőit, meghívott vendégeket, nevelőiket, ovis társaikat december 19-én. Mind az öt tagóvoda...

Felsős csendesnap a KEVI Általános Iskolájában

2020. szeptember 2-án csendesnapra gyűltek össze a KEVI Általános Iskolájának felsősei. A napot Pethő-Szűcs Mária lelkésznő áhítata nyitotta, amiben Ézsaiás próféta szavait emelte ki, aki így ír: Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld...

Előadást tartottak az EGYMI-ben a hatékonyabb tanulás módszeréről

Köztudott, hogy a jobbkezesek a bal agyféltekéjüket, míg a balkezesek a jobb agyféltekéjüket használják. Azonban van módszer, hogy mindkettőt aktiváljuk, így huszonötször gyorsabban, és 90%-os hatékonysággal tudjunk tanulni. Erről tartott előadást Weitz Teréz tanulásmódszertani...

A térség hetedik évfolyamosai musical előadáson jártak

2022. február 24-én és 25-én a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban a kiskőrösi, kiskunhalasi, kunszentmiklósi és jánoshalmi járásban tanuló hetedik évfolyamos diákok a „Kőszívű ember fiai” című előadást tekinthették meg. A programok minden esetben a...

2022-ben még több pénz jut nyári táborra

Melyik szülő ne várná, hogy meghallja az adó-visszatérítés átutalását jelző sms-értesítés hangját? Az egyszeri támogatásnak hála több százezer magyar háztartás kalkulál a pluszbevétellel, amelynek minden forintja jó helyre kerülhet – tervezzünk akár felújítással, akár...

Turú Balázs, a kiskőrösi diétaguru

A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Igen, ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis...

A Kőrisfa Óvoda is csatlakozott a Világ Gyalogló (Hó)Naphoz

A gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívja fel a figyelmet a Világ Gyalogló (Hó)Nap, amely keretében egész októberben országszerte számtalan  rendezvényen sétálhatnak, túrázhatnak együtt családok, iskolatársak, baráti társaságok. A nemzetközi mozgalmat 1992-ben indították útjára, Magyarország 1999-ben...

123 citerás az Országos Rétesfesztivál zárónapján

A jubileumokkal teli Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál az idei évben is nagyon sok programmal várta a város és környező települések lakosait, akik már péntek délutántól kezdve, egészen a vasárnap esti koncertig találhattak maguknak...

Ünnepélyesen köszöntötték a 18. életévüket idén betöltő keceli fiatalokat

"Ámulni még, ameddig még lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyerekkorodban." Kecel Város Önkormányzata a Múzeumok éjszakáján 14. alkalommal köszöntötte a 18. életévüket idén betöltő keceli fiatalokat a Városi Múzeumban. A...

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
22.1 ° C
22.1 °
22.1 °
49%
4.1kmh
3%
hét
18 °
ked
20 °
sze
20 °
csü
19 °
pén
12 °

További hírek