Márton nap a Batthyány óvodában
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezésre került a kiskőrösi Batthyány óvodában a Márton napi összejövetel. Az eseményre meghívták az város minden kisóvodását és az iskolákból 1. osztályos kisdiákokat, valamint a szülőket is....
Ünnepel az egész protestáns világ
„Reformáció 500 Kiskőrösön” címmel 2017. november 2-12. között ünneplik az evangélikus és protestáns gyülekezet tagjai a reformáció 500. évfordulóját. Lupták György evangélikus lelkész, esperes mesélt nekem ünnepségsorozatukról.
1517. október 31-én indult útjára a reformáció, Isten...
Hova tovább? – Pályaválasztási kiállítás
2017. novemberében ismét megrendezésre került a pályaválasztási kiállítás. A KSZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma által, melynek ötletgazdája és szervezője Franczia László, az iskola igazgatója volt. Az intézmény vezetője ünnepi beszéddel nyitotta meg a...
Libanap az Erdőtelki óvodában
2017. november 8-án ismét megrendezésre került óvodánkban a Márton napi lámpás felvonulás. A falu apraja-nagyja mindenki részt vett ezen a rendezvényen. Vendégünk mint minden évben Gmoser András képviselő Úr is, aki aktív résztvevője a...
Jönnek az idei pályázatok, szerveződik az emlékév – civil szervezetek találkozója volt Kiskőrösön
Tegnap estére megbeszélésre invitálták Kiskőrösön a városban működő civil szervezeteket. Az öt éve működő Civil Információs Centrum minden évben tájékoztató fórumot tart a civileknek, aktuális pályázati lehetőségekről, folyamatban lévő ügyekről, havi egy alkalommal pedig...
Kiskőrösi trombitaművész a világ legjei között
Október 29-én adták át a 24. évi Echo Klassik díjakat, ezúttal az új hamburgi Elbharmonie volt a ceremónia helyszíne. A gálán a komolyzenei élet legnagyobbjai közül számos művész vett részt. Öt szólóhangszerest is kitüntettek,...
17 fiatal rúgja a labdát az oviban
A kiskőrösi KEVI Evangélikus Haragvirág Óvodában idén is lehetősége van a labdarúgást szerető fiataloknak kedvenc sportáguk rendszeres gyakorlására. A foglalkozások heti rendszerességgel vannak az óvoda tornaszobájában.
Az edzéseket idén is Virág Tibor vezeti, aki nagy...
És akkor mi van?! Almási Kitti előadása Kiskőrösön
Dr. Almási Kitti pszichológusnő teltházas előadást tartott tegnap a Kiskőrösi Művelődési Központ színháztermében. Az előadás a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében és támogatásával, valamint a Kiskőrösi Művelődési Központ dolgozóinak segítségével valósult meg.
Almási Kitti több könyv...
Szép győzelemmel zárta az őszi szezont a Kiskőrös LC
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság őszi szezonjának utolsó fordulójában a Kiskőrös LC hazai pályán fogadta a Harta együttesét. A mérkőzés tétje az volt, hogy a találkozó előtt az utolsó helyen álló kiskőrösieknek sikerül-e...
Nemzeti gyásznap – November 4-i megemlékezés Kiskőrösön
1956. november 4-e nagy jelentőségű nap Magyarország történelmében. E napon szállták meg a szovjetek hazánkat, majd verték le a szabadságharcot.
Kiskőrösön, mint minden más magyar városban e napon is megemlékeztek egy gyertyagyújtással. A megemlékezés 6 órakor...