Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Közúti-Vasúti modellező tábor színesítette a hetet, ősztől pedig kezdődik a modellező szakkör

2019. július 15-19. között Közúti- Vasúti modellező tábornak adott helyet a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum. A teremben terepasztalok, épülő és már kész makettek, távirányítós vasút, sok-sok játék várta a gyerekeket minden nap. A makettezés pedig...

Harmadik alkalommal rendezték meg az Iringó Gyermek- és Felnőtt Néptánctábort Soltszentimrén

Táncházakkal egybekötött ötnapos tánctábort rendeztek Soltszentimrén. A III. Iringó Gyermek-és Felnőtt Néptánctábort Számfira-Nagy Zita és férje: Számfira Máté szervezte, akik a szegedi Hatetudnád Tánctanoda vezetői is. Az eseménynek a soltszentimrei Közösségi Ház, illetve az...

Musical részletek a nyárban

A Keceli Musical Stúdió nyári tábora idén is megrendezésre került július 30. és augusztus 4. között. A 14 növendék Illésné Márin Éva pedagógus vezetésével a keceli Egyházi Oktatásért Alapítvány ifjúsági táborában töltött néhány napot Újteleken....

Újra gyerekzsivajtól volt hangos az Erdőtelki Óvoda udvara

2021. augusztus 10-11-én gyerekzsivajtól volt hangos az Erdőtelki Óvoda udvara. Ezúttal nem az idejáró óvodások vették birtokba a játszóteret, hanem táborozó gyermekek és családjaik. Ugyanis, a kiskőrösi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat idén második alkalommal...

Egészségtábor Kiskőrösön: Fókuszban az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Ezen a nyáron két turnusban szervezett tábort Bús Eszter mozgásfejlesztő pedagógus, jógaoktató és a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai: Kovács Nikoletta és Rohoska Zsuzsa. A tábornak a Batthyány utcai óvoda adott otthont, ahová alsó tagozatos...

Gyermekzsivaj töltötte be a katolikus plébánia közösségi termét

Sokadik alkalommal tartották meg a kiskőrösi gyerekek részére a Római Katolikus Egyház  által szervezett nyári hittanos tábort. Amellett, hogy a gyerekek Isten igéjéből tanulhattak az volt a céljuk, hogy jól is érezzék magukat, mind...

A víz köré építették fel a tematikát a tázlári táborban

Kissné Marika és segítői Kiss Dorottya, Kiss-Gulyás Boglárka és Juhász Eszter táboroztatták azokat a gyerekeket, akik szeretik a vizet, na nem meginni, hanem pancsolni és mindazt ami ehhez köthető. A Baptista gyülekezet keretein belül...

Lángokból született virágok – Tűzzománc alkotótábor Kecelen

A zománcot leginkább a háztartásból ismerjük. A zománccal bevont tárgyak jól ellenállnak az időjárásnak, illetve különböző vegyi anyagok hatásának. A másik felhasználási területe az iparművészeti, képzőművészeti tárgyak, dísztárgyak, ékszerek készítése. A tárgyak készítésekor a porrá...

Hagyományőrzés színes programokkal a csengődi gyermektáborban

Augusztus első hetében zajlott a csengődi művelődési ház munkatársai, Görög Gáborné könyvtáros, Kovács Nikoletta művelődésszervező és Dignerné Kovács Erika által előkészített és szervezett napközis gyermektábor, melynek középpontjában a múlt értékeinek megismerése és megőrzése állt....

Óriási sikere volt idén is a közutas tábornak

A Magyar Közút mukatársainak gyermekei idén három turnusban táborozhattak ingyenesen Kiskőrösön. A programsorozatban múzeumpedagógiai tevékenységek és kirándulások is szerepeltek, melyek tematikája többek között az utak társadalomban betöltött szerepére vezették rá a diákokat játékos formában...

Időjárás

Kiskőrös
erős felhőzet
18.3 ° C
20.1 °
18.3 °
39%
4.9kmh
67%
hét
19 °
ked
21 °
sze
20 °
csü
19 °
pén
16 °

További hírek