Bor és zsongás a főtéren Petőfi Sándorral
Első alkalommal szervezte meg Nagy Tamás Kiskőrös főterén a nyáresti BorZsongás elnevezésű rendezvényt 2021. június 26-án, szombaton. Bor és zsongás volt bőven, már maga a program elnevezése iránti kíváncsiság is kicsalta az embereket a...
Kiskőrösi LC: megújuló labdarúgópályák, 700 fős lelátó épül, befagyasztott edzői díjak
Sikeres TAO pályázatnak köszönhetően komoly beruházások kezdődtek el a Kiskőrösi Városi Sporttelepen. A munkálatok első fázisaként megújult az öltöző épülete és két kisméretű műfüves pálya került kialakításra.
Az újabb nagyberuházás a 2018/2019-es szezonra elnyert TAO...
Nincs lányom, nincs mentségem
Hogy mennyire vártam az Emlékezz rám múlt heti megjelenését? A Csepiben konkrétan kétszer rendeltem meg. Egyszer futócuccban szaladtam be, másodszor pedig figyelmeztettek, hogy ne aggódjak, már megrendeltem.
Leiner Laura Magyarországon fogalom. Egy fiatal írónő, aki...
Megújuló kerettel készül a Kiskőrösi LC II. csapata
A Kiskőrösi LC II. csapata évek óta meghatározó együttese a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságnak. Az együttes a tavalyi szezonban végig harcban volt az érmes helyekért, és mindössze egy ponttal lemaradva a dobogóról a...
TulipGarden nyílik tavasszal Tázláron – közel 90.000 tulipánt csodálhatunk meg
Hazánkban eleinte főleg a fotósok körében volt kedvelt a különféle növényekkel teli területek látogatása. Tavasszal a repce, nyáron a napraforgó és levendulaföldek amelyeket fotózásuk helyszínéül választanak szabadtéren. Azonban pár éve családi program lett az...
Karácsonyi ajándéknak vajon mit vegyek? –van erre egy jó ötletünk
Te is azok közé tartozol, akik valami igazán értékes dolgot szeretnének ajándékozni szeretteinek, de nagyon nem áll össze, hogy mi is legyen az?
Az adventi időszakban, mint mindenhol, Kiskőrös környékén is felbolydulnak a települések lakói....
Új Petőfi szobrot avattak Kiskőrös főterén
2023. december 31-én rendhagyó módon délután 16 órakor tartották a Petőfi Szülőház előtt a megemlékezést Petőfi születésnapjára. Az esemény azért is volt különleges, mert egy új Petőfi szobrot is felavattak az ünnepség keretein belül.
Az...
Petőfi Sándor mellé ülhetünk le hamarosan – új szoborral bűvöl Kiskőrös főtere
2023 első órájában került sor a Petőfi szülőház előtt a hagyományos megemlékezésre, valamint a polgármesteri serleges fogadalomtételre, mely történelmi jelentőségű. A vállalásban az áll, hogy a bicentenárium évében szobrot állít a város Petőfinek. Ezen...
Kottafüzet 50 év emlékével
Kiskőrös kulturális életében meghatározó szerepet tölt be a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola, mely fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. Fontos és jelentős est előtt álltak február 21-én, amikor is bemutatásra került az elmúlt időszak történéseit, emlékeit...
Új helyen várja az időseket és a fogyatékossággal élő felnőtteket a Humán Szolgáltató Központ
Közel 500 nm2-en kapott helyet a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézmény Humán Szolgáltató Központja (MBE Filadelfia ISZI Humán Szolgáltató Központ) mely Kiskőrösön, a Kossuth Lajos u. 30 számában működik. Az épület külső...