Négygólos vereséget szenvedtek a kiskőrösi lányok
A megyei I. osztályú női kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi NKSZSE gárdája október 9-én hazai környezetben lépett pályára. A lányok a bajnokság 4. fordulójában a Kiskunmajsai KC együttesét fogadták.
A kiskőrösi együttes egy kiegyenlített első félidő...
Csilingeltek a csengők, messziről hallatszott a jellegzetes HO-HO-HO nevetés és a gyerekek örömteli kacaja
A kiskőrösi Tarkabarka Játszóház minden évben megörvendezteti a hozzájuk járó gyerekeket azzal, hogy személyesen találkozhatnak a Mikulással. Ez, az eddig jól megszokott módon nem valósulhatott meg, mesélte hírportálunknak Harangozóné Balogh Zsóka, intézményvezető. A pandémiás...
Ég a második gyertya
Az advent második vasárnapján, a remény gyertyájának meggyújtásával újabb fejezetet nyitunk a várakozásban. A reménység fénye emlékeztet bennünket arra, hogy minden várakozás mögött ott rejlik a bizakodás és az eljövendő öröm lehetősége.
Kiskőrös főterén, az...
A Bem iskola 2021 végén
Lasztovicza László, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola főigazgatója számolt be arról, milyen pályázatok, fontos események valósultak meg az iskolában 2021 végén.
Hogyan indult a tanév?
A pedagógusok már augusztusban a gyerekekért dolgoztak, mozgásos játékpályákat festettek...
Több állást is hirdetnek Kiskőrösön, Kaskantyún és Kecelen is
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2023. szeptember 8-án:
1 fő újságíró, rádióműsor-,televízióműsor-szerkesztő (2716) Kiskőrös
1 fő rendező, operatőr (2725) Kiskőrös
1 fő kiegészítő filmgyártási és színházi foglalkozás (vágó) (3715) Kiskőrös
1 fő egyszerű ipari foglalkozás...
Évadzáró közönség korcsolyázás a Rajz Attila jégpályán
Február 18-án és 19-én Közönség korcsolyázásra invitálták a korcsolyázni vágyókat , Kiskőrösre a Rajt Attila jégpályára.
A most hétvégén utoljára lehetett ebben az évadban korcsolyázni a jégpálya jegén, mert tavasztól a görkorcsolyáké lesz a főszerep...
Több százan látogattak ki péntek éjszaka a Petőfi térre, ahol mulatós és elektronikus zenére...
A kiskőrösi rendezvények rendszeres fellépői: Kothencz Lajos és Markó Nani, akik szeptember 2-án pénteken 22 órai kezdettel együtt zenéltek a közönség szórakoztatására a főtéren található Borutcában.
A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok alkalmával a...
A nyár folyamán három tábort is tartottak a Tarkabarka Játszóházban
A kisbútorfestő tábor negyedik alkalommal került megrendezésre július 3-a és 7-e között a 7- 14 éves korosztálynak a kiskőrösi Tarkabarka Játszóházban. A kreatív kézműves héten többféle festési technikával is megismerkedhettek a gyerekek. Egy solti...
Válts életmódot! – nagy fogyás verseny a Fritti Sportban
2018. január 7-én szerdán délután Hegyi Kitti és Bencze Erika Herbalife független tanácsadók, életmódvezetők tartottak előadást Kiskőrösön a Fritti Sportban. Az interaktív előadás során olyan kérdésekre kaphattunk választ, hogy hogyan szabadulhatunk meg a felesleges kilóktól...
Nyáresti dallamok Kiskőrösön
A kiskőrösi „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskolában „nyáresti dallamok” címmel kellemes zeni délutánra várták az érdeklődőket. A fellépő művészek olyan személyek voltak, akik korábban az iskola falai között sajátították el a zenei ismereteket.
A három fellépő...