Írta: vira

A 2020-at megelőző évek során a nyilvánvaló konjunktúra eredményeképpen megszaporodtak Kiskőrös térségben a nagyobb szabású rendezvények, fesztiválok. Májustól- októberig szinte minden hétre jutott az érdeklődőknek valamilyen helyi, vagy térségbeli nagyobb rendezvény, ahol kibulizhatták magukat az emberek.

Az idei évben szinte valamennyi jól bejáratott nagy rendezvény elmaradt, amelyiket mégis sikerült megrendezni, az nagyságrendekkel volt kisebb volumenű a megszokottól.

Az elmúlt években a települési rendezvények mellett kulturális és zenei fesztiválok, valamilyen konkrét ételhez, vagy termékhez kapcsolódó gasztro kulturális nagy rendezvények, (autó vagy traktor) márkához kapcsolódó nagyszabású találkozók egyre növekvő volumenű rendezvényei színesítették térségünk programkínálatát. Ezek közül már több olyan is van (volt?), amelyik nemcsak térségi szinten mozgatja meg az érdeklődőket, hanem az ország legtávolabbi településeiről, esetenként a határon túlról is a térségünkbe vonzza a közönséget, a rendezvények idejére.

Kapcsolódó cikk
Többezres tömeg, ismét sikeres volt a KiskőrösFeszt
Többezres tömeg, ismét sikeres volt a KiskőrösFeszt
A hétvégén zajlott le a térség legnagyobb zenei fesztiválja Kiskőrösön. A tavalyi évben debütált KiskőrösFeszt, az idei évben igencsak komolynak...
-Hirdetés-

Ebben a csúcspont egyértelműen a 2018-2019-es év volt, amikor is a térség egyes településein évente több alkalommal is sok ezer fős rendezvények szerveződtek. A közösségi média kiváló eszköz arra, hogy látható legyen a közönség lakóhelye is, hiszen a rendezvények közösségi média felületein a résztvevő kommentelők lakóhelye is az esetek többségében beazonosítható.

Kapcsolódó cikk
Őszig szinte az összes nagyrendezvény elmarad a térségben- felsoroljuk melyek azok
Őszig szinte az összes nagyrendezvény elmarad a térségben- felsoroljuk melyek azok
Az idei év első felében szinte az összes megszokott nagy rendezvény elmarad a térségünkben. Amikor március 11-én bejelentették a veszélyhelyzetet...

A 2020-as év mindent letarolt a vendéglátásban és a rendezvényszervezésben egyaránt.

Tavasszal még mindenki úgy gondolta, hogy a nyár második felére visszaállhat a megszokott rend a rendezvények terén, és a kimaradt tavaszi és nyár eleji rendezvényidény majd kompenzálódik a később megrendezett fesztiválokon.

Kapcsolódó cikk
Idén rendhagyó módon tartották meg a Duna-Tisza közi Agrár Expot
Idén rendhagyó módon tartották meg a Duna-Tisza közi Agrár Expot
XI. alkalommal rendezték meg Kiskőrösön az Agrár Expot. Az eredeti tervek szerint tavasszal került volna megrendezésre, amit a pandémia helyzet...

Tavaszról őszre halasztották Kiskőrösön a Duna-Tisza Közi Agrárexpót, elmaradt a Petőfi Kulturális Fesztivál, a Városalapítók Napja Országos Rétesfesztivál is. A szervezők már tavasszal közölték, hogy az idei évben nem szervezik meg a Kiskőrös Fesztet, a Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozót későbbi időpontra halasztották.

Kapcsolódó cikk
A Dutra szív együtt dobogott idén is
A Dutra szív együtt dobogott idén is
Idén a megszokottól eltérő időpontban rendezték meg városunkban a VIII. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozót. Pünkösd helyett, a pandémiás helyzet miatt...

Az utóbbi években már ezer fő feletti létszámokat megmozgató sportrendezvényét, a Petőfi túrát, először április helyett szeptemberre halasztották, majd augusztusban bejelentették a szervezők, hogy az idei évben mégsem tartják meg a rendezvényt.

Kapcsolódó cikk
Bócsán is elmaradnak az idei Szüreti Napok
Bócsán is elmaradnak az idei Szüreti Napok
Néhány órával ezelőtt közösségi oldalán jelentette be a hírt Bócsa Község Önkormányzata: Kiemelt kép: Vira Archív 

Aztán jött a kormányzati döntés arról, hogy kizárólag olyan rendezvények tarthatóak meg, ahol a résztvevők száma nem haladja meg az 500 főt. Így elmaradt a soltvadkerti Sörfesztivál, a keceli Meggyfesztivál, a soltvadkerti Bor- és Gaszto Nap is.

Kapcsolódó cikk
Kilencedik alkalommal rendezték meg az Éjszakai Fáklyás Bakancstúrát Akasztón
Kilencedik alkalommal rendezték meg az Éjszakai Fáklyás Bakancstúrát Akasztón
Idén nyáron immár kilencedik alkalommal került megrendezésre az Éjszakai Fáklyás Bakancstúra Akasztón, a Ritmika Sportegyesület szervezésében. A nagy meleg ellenére...

Megtartottak néhány kisebb rendezvényt, mint például Akasztón az Éjszakai Fáklyás Bakancstúrát, Soltvadkerten a II. Vadkerti Tó Futóverseny és Sportnapot, amelyen több mint négyszázan vettek részt idén.

Kapcsolódó cikk
Több százan álltak rajthoz a II. Vadkerti-tó Futóverseny és Multisport napon
Több százan álltak rajthoz a II. Vadkerti-tó Futóverseny és Multisport napon
Idén második alkalommal került megrendezésre a Vadkerti-tó Futóverseny és Multisport nap. Tavaly gondoltak egy nagyot a soltvadkerti sportolók, hogy szerveznek...

A nyár végére azonban a járványhelyzet miatt nem állt vissza a rend, így őszre is maradtak a korlátozások az 500 főnél nagyobb rendezvényekre.

Ezért elmaradt a soltvadkerti Szüreti Napok, az akasztói Mária Napi Búcsú, az izsáki Sárfehér Napok, amelynek tavaly már az Őszi Fesztivál nevet adták. Elmaradtak az őszi megszokott települési rendezvények a kisebb településeken is.

Kiskőrösön az utóbbi években vált tömegrendezvénnyé a Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, amelyet az idei évben nem rendeztek meg a megszokott módon, helyette egy kisebb volumenű Szüreti Mulatságot rendeztek, jóval kisebb helyen. Az esemény jól sikerült, habár a megszokott embermennyiség töredékével sikerült egy kiváló hangulatú helyi rendezvényt megszervezni.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Szüreti Mulatságot Kiskőrösön
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Szüreti Mulatságot Kiskőrösön
2020. szeptember 5-én, szombaton 16 órakor ünnepélyes keretek között vette kezdetét a kiskőrösi Szüreti Mulatság, amit Domonyi László polgármester nyitott...

Tavaszról őszre helyezték át a Duna-Tisza Közi Agrárexpót, valamint a Dutra Nemzetközi Találkozó rendezvényeit Kiskőrösön. A Dutra találkozót szeptember 25-27 között, az Agrárexpót pedig szeptember 19-20-án. Mindkettőt a megszokottól eltérő helyszínen tartották meg.

Mivel már több ezer fős létszám jellemző a kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztiválon, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a megszokott formában idén nem szervezik meg a rendezvényt. Az egyes csapatok különböző helyszíneken, családi udvarokban, cégek telephelyén, illetve közterületeken főzték meg kisebb csoportokban a finom pörkölteket. Az eseményen több tucat csapat vett részt a számos különböző helyszínen, az eseményről online közvetített a megújulás folyamatában lévő Kiskőrös Televízió, amely végigjárta a legtöbb helyszínt, ahonnan élő adásban jelentkeztek be, megszólaltatva a csapatok egy-egy vezetőjét.

Kapcsolódó cikk
Sikeresen debütált a külső helyszíni élő közvetítés a Kiskőrös Tv-nél
Sikeresen debütált a külső helyszíni élő közvetítés a Kiskőrös Tv-nél
A XI. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztivál egyedülálló módon került megrendezésre október 10-én, szombaton. A főszervezők, Torgyikné Danis Éva és Dedák Pál, illetve a...

Az idei év katasztrófa volt a rendezvények terén és egyelőre semmit nem lehet tudni a 2021-es év esélyeiről sem.

Kiskőrösön ráadásul ebben az évben kezdték volna meg a felkészítő rendezvények szervezését a 2023-ban aktuális Petőfi 200 Emlékévre, így a március 14-15-re tervezett nagyszabású rendezvényeket nem tudták megtartani, emellett az áprilisra tervezett kiskőrösi Demjén koncert időpontját decemberre helyezték át, végül a korlátozások miatt végleg lemondták és a jegyek árát visszafizették a vásárlóknak.

Az idén márciusban elmaradt nagyszabású ünnepi rendezvények plakátja Kiskőrösön

Elmaradt továbbá az idei Flóra Virágfesztivál és Fazekas Kiállítás is Kecelen.

Kapcsolódó cikk
Idén elmarad a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás
Idén elmarad a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás
Idén elmarad a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás – közleményben tájékoztatta az érdeklődőket Haszilló Ferenc polgármester.  A tájékoztató...
Kapcsolódó cikk
„Minden napra egy fazekas”- gyűlik már az I. Keceli Országos Virtuális Fazekas Kiállítás anyaga
„Minden napra egy fazekas”- gyűlik már az I. Keceli Országos Virtuális Fazekas Kiállítás anyaga
A járványügyi helyzet miatt december első hétvégéjén elmarad Kecelen a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás is. A rendezvény...
MEGOSZTÁS