2023-ban több olyan programmal várták a közösségeket a művelődési házba, amelyek az elmúlt években nem valósulhattak meg. Tavaly a csengődiek számos jubileumot ünnepelhettek, melyek iránt a településen túlról is érdeklődtek. A mögöttünk álló év kulturális programjairól Kovács Nikoletta művelődésszervezővel beszélgettünk.

 

Milyen kiállításokat tekinthettek meg előző évben az érdeklődők intézményükben?  
-Hirdetés-

A település legnagyobb rendezvénye, a falunapok keretében szerveztünk 2023-ban is kiállításokat, melyeken hagyományosan a csengődi származású alkotók műveit tekinthették meg az érdeklődők. Bódi Ferenc, Flaisz János és Zsíros Zoltán festményeit mindig érdeklődve keresik a résztvevők, és hagyományosan kiállít nálunk minden évben Dobrovitz Klára üvegműves és Göncziné Heftner Anna gyöngyfűző is. Tavaly a csengődi Váradi Viktor fotóművész alkotásaival is megismerkedhettek az érdeklődők. Nagy érdeklődés övezi – különösen a Csengődről elszármazottak és a más településekről érkezők körében – a helytörténeti tájházunk évről évre gyarapodó állandó kiállítását. 

A helytörténeti tájház – mely Csengőd egyik helyi értéke – állandó kiállítása évről évre újabb bemutatóhellyel bővül 
Milyen előadások kerültek megrendezésre 2023-ben intézményükben?  

Az előző évet újévi koncerttel köszöntöttük 2023 első napjaiban, és még januárban sor került egy jubileumi koncertre is: 25 éves Immánuel zenekar lépett a közönség elé.

Előző évben három új színdarabot is megtekinthettek nálunk az érdeklődők: a magyar kultúra napját a Tabdi Amatőr Színjátszókkal, a tavaszt a soltszentimrei Csonka Színkör Hullajó nyomozó című darabjával köszöntöttük. Ősszel a keceli Kétszél Színkör A vezér ideges című fergeteges előadásán kacaghatott a közönség.

A keceli Kétszél Színkör “A vezér ideges” című bohózata félreértésekből fakadó komikus helyzeteken alapult

A gyerekeknek szóló előadásokat témájukban tavaly is az ünnepekhez kapcsoltuk: húsvétkor Nyuszi Gyuszi, az őszi ünnepkörben Furulyás Palkó kalandjaival találkozhatott a gyereksereg.

Furulyás Palkót segítik a nézőtérről a mesehőssel együttérző csengődi gyerekek 
Milyen egyéb programok kerültek megrendezésre tavaly a művelődési házban? Mekkora látogatottságszám volt jellemző ezeken az eseményeken?

Hagyományos programjaink között szerepelnek a nemzeti ünnepekről való megemlékezések, melyeket az intézményekkel, civil szervezetekkel együtt rendezünk.

Előző évben először a falunapi programoktól elkülönítve, a házasság hete ünnepkörbe helyezve szerveztük meg a jubiláló házasok ünnepét, melyen azokat a párokat köszöntöttük, akik a 20., 25., 30., 35., 40., 45., 50., 55., 60., 65. vagy a 70. házassági évfordulójukat ünnepelték. 

Az év elején báloztak a polgárőrök és a véradók is, és az iskola tematikus műsoros estjeire is ekkor került sor.

A tarkabarka estek az Európai Unió országainak kultúráját is megismertetik a gyerekekkel 

A költészet napjáról is sok-sok szavalattal emlékeztünk meg: az óvodások és az iskolások mellett felnőttek is elhozták, megosztották kedves verseiket.

Nagy sikert aratott a gyerekek körében az a komolyzenei edukációs program, melynek keretében a jubiláló Nemzeti Filharmonikusok kamarazenekara adott koncertet gyerekeknek a csengődi művelődési házban.  

2023-ban is több témában szerveztünk ismeretterjesztő előadást kicsiknek és nagyoknak, valamint könyvbemutatókat, és Görög Gáborné Hajnalka könyvtáros könyvtári órákra is várta az ovis és iskolás gyerekeket.

A Kecskeméti Katona József Könyvtár jóvoltából az elsősegélynyújtásról hallhattak előadást a gyerekek, akik plüssállatokon ki is próbálhatták a légzésvizsgálatot

A családi és gyermeknapot tavaly a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával az egészségre hangoltuk: május utolsó hétvégéjén a Csengődön elérhető és választható sportolási lehetőségek – aerobik, asztalitenisz, darts, gerinctréning, futball, jóga, íjászat, lövészet, rögbi, röplabda és zumba – bemutatása mellett egészséges ételek kóstolására is lehetősége nyílt a résztvevőknek, akik az óvodástól a szépkorúig minden korosztályt képviseltek. A bemutatott és kipróbálható sportágak mellett – gyermeknapi hétvége lévén – arcfestéssel, légvárral is vártuk a gyerekeket.

Gyerekek és felnőttek körében népszerű volt az íjászat is a családi és sportnapon

Nyáron a művelődési ház kettő tábornak is otthont adott: a Spirit Alapfokú Művészeti Iskola tánctáborába és a mi nyári napközis táborunkba is szép számmal érkeztek gyerekek. A sok mozgás mellett strandolásra, barátkozásra is lehetősége nyílt az általános iskolás korosztály tagjainak.

A nyári tábor egyik legkedveltebb programja, a lovas kocsizás mindenkit jókedvre derített

A szépkorúakat kettő nagyrendezvény várta előző évben: a hagyományos idősek napi ünnep mellett a művelődési ház adott otthont az idős klubok térségi találkozójának is, mely több év kihagyás után végre újra megvalósulhatott.

A szépkorúak térségi találkozóján táncra is perdültek a résztvevők

Bár a települési nagyrendezvények legfontosabb célja a találkozás, az együttlét, a tavalyi falunapokon is gazdag programkínálattal vártuk a csengődieket és vendégeinket. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a látványos szüreti felvonulás volt (kiemelt képen), valamint a színpadi programok is sokakat vonzottak a közösségi térre.

A csengődi katolikus, evangélikus, baptista és református felekezetekkel elsősorban az adventi ünnepkörben szervezünk közös programokat, de 2023-ban a református és evangélikus felekezet jubileumi alkalmain is együttműködtünk.

A falunapok mellett nagy, a közösség egészét megmozgató rendezvényünk a falukarácsony, amelyet az ünnepvárás jegyében tavaly is a harmadik adventi gyertya gyújtásával kötöttünk össze.

 

Milyen klubok, egyesületek, szakkörök lelnek otthonra intézményükben?

A település egyesületei, például a helyi vöröskereszt vagy a polgárőrség alkalmainak rendre helyet biztosítunk, egyes rendezvényeiknek társszervezői is vagyunk, és a közösségek gyakran az általunk szervezett programokba is bekapcsolódnak fellépőként vagy segítőként.

A mozgásklub tagjai mellett rendszeresen találkoznak nálunk a társastáncot kedvelők, és a Dankó Pista Férfikórus is heti rendszerességgel próbál nálunk.

A tízesztendős Dankó Pista Férfikórus rendszeresen fellép a csengődi rendezvényeken és az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud döntőjén évről évre kiemelt arany elismerésben részesül

Településünk legtöbb tagot számláló művelődő közössége, a helytörténeti klub tagjai hetente találkoznak. Vezetőik, Hegyi Zsuzsanna és Földi István lelkesen és folyamatosan kutatva a hozzáférhető dokumentumokat, gyarapítják a település múltjára vonatkozó  anyagokat, gazdagítva ezzel Csengődöt. Legyen szó akár a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó vetített képes előadásról, kiállításról vagy megemlékezésről, minden esetben lehet rájuk számítani. Emellett 2023-ban irodalmi est, könyvbemutató szervezését és emléktábla elhelyezését is kezdeményezték.

Tavaly több jubileumot is ünnepeltünk: a településhez kötődő hírességek halálának évfordulói mellett a református és az evangélikus felekezetek is ünnepeltek. Mindegyik alkalomra vetített képes előadással és kiállítással is készültek a klub vezetői.

Dankó Pista világhírű nótaköltő 1903. március 29-én fejezte be földi pályafutását. Szintén Csengődhöz kötik utolsó évei dr. Váry Albert egykori koronaügyész-helyettest. Élete és munkássága előtt halálának 70. évfordulóján dr. Ibolya Tibor legfőbb ügyész helyettes a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség munkatársaival csendes koszorúzás keretében tisztelgett.

Dankó Pista halálának 120. évfordulójáról előadással és kiállítással is megemlékeztek a helytörténeti klub alkalmán 
2023-ban volt bármilyen fejlesztés, ami az intézményt vagy annak működését érintette?

Egy nagy beruházás részeként valósult meg a művelődési ház energetikai felújítása, melynek során az épület elsősorban műszaki és gépészeti szempontból változott. A ház a teljes hőszigetelés mellett új és takarékos kazánokat kapott és nagy teljesítményű napelemmel egészült ki. A lapos tető régen várt vízszigetelése is megoldódott a felújítás alatt, valamint a falak külső festése is megtörtént.

Volt dolgozókat érintő változás?  

Könyvtáros kolléganőm, Görög Gáborné Hajnalka mellett, mint korábban is, Dignerné Kovács Erika áll helyt a mindennapokban.

Az év első hónapjában még velünk volt Nagy Szilvia kolléganőnk, aki az Együtt egy szebb jövőért projekt keretében segített minket tervező, szervező és megvalósító feladatainkban. Ő január végén köszönt el tőlünk.

Milyen terveik vannak a jövőben?  

Megőrizzük azokat a programjainkat, amelyek kedveltek és sikeresek, persze az anyagi lehetőségekhez mérten. Két nagyrendezvényünk, a falunapok és a falukarácsony elmaradhatatlanok, emellett tervezünk zenei, színházi előadásokat, irodalmi estet, könyvbemutatókat, érdeklődéstől függően tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat, és újabb olvasókat invitálni a könyvtárunkba. A Nemzeti Művelődési Intézet pályázatán többféle programtervünk is zöld utat kapott, amelyek szervezése már folyamatban van. Ez a lehetőség egyebek mellett múltkutatással, színházi előadással és újabb közösségek bevonásával gazdagíthatja a csengődi kulturális életet. Köszönet érte!

Várjuk a javaslatokat, az ötleteket, és mindenkit szeretettel várunk közösségi alkalmainkra 2024-ben is. Békés új esztendőt kívánunk mindenkinek!

A művelődési ház dolgozói 2024-ben is szeretettel várják a kultúra barátokat: Dignerné Kovács Erika, Kovács Nikoletta és Görög Gáborné Hajnalka (b-j)

Kiemelt képen: Sok fiatal részvételével, látványos szüreti felvonulással ünnepeltek Csengődön a falunapok szombati napján 

MEGOSZTÁS
Írta: vira